Szegedi Piaristák

    Garai Gábor:

    Fürtös fejek
    Etűd két tételben

    1

    Fürtös hajú, ringó-csípőjű fiúk
    és két-dimenziós,
    lapos-mellű, csontos-térdű leányok
    bolyongnak utcáinkon krisztusi gesztusokkal
    Londontól Bukarestig
    és Stockholmtól Nápolyig.
    Nincs hangos véleményük a világról;
    a lányok nyúlós filozófiákkal
    – végtelen rágógumikkal – vesződnek,
    a fiúk kezében olykor fölvonít,
    de aztán halkan vinnyog csak tovább
    az elektromos gitár.

    Holnap – nem kétséges! – e lágy-csípőjű,
    bágyadt-szavú és fürtös-fejű hímek
    és csaknem kopaszra nyírt, homorú törzsű
    lány-pajtásaik szaporítják tovább
    a szinkópákba ernyedt emberiséget.

    S nekünk szemünk se rebben majd, ha látjuk,
    hogy ivadékaik közül a lányok
    állát növi be naponta a borosta
    – sörtéiken peng a villany-borotva –,
    s fiaik élik át havonta
    a természet vér-lucskos tisztulását.

    2

    A lány-fejű fürtös fiúk tekintetében
    néma szemrehányás rejtőzködik.
    A lány-fejű fürtös fiúk kitérnek
    előlünk az utcán, és egy rossz szót se szólnak,
    ha gépkocsink sárral veri be őket.
    E lány-fejű fürtös fiúk semmit se tudnak
    háborúról, romeltakarításról,
    inflációról, újjáépítésről,
    napi háromszori kosztban
    kialkudott napszámról,
    pénzért kikönyörgött
    öklendező szeretkezésről,
    dalos és lobogós lelkesedésről,
    összetört emberségünkről,
    mit embertelen kínjaink és bűneink satujában
    tákoltunk össze újra – úgy-ahogy…

    De félrehajtott fejjel néznek a messzeségbe
    e lány-fejű, fürtös-hajú fiúk,
    s a szemükben valami tétlen tiltakozás van:
    konokságukért – méla mentegetőzés.
    S kétéltű jelmezük beszél helyettük,
    az mondja:
    – Nézzetek fürtös fejünkre,
    s ha viszolyogtok e lányos csípőktől,
    értsétek meg:
    velünk nemigen lehet már hadat viselni,
    inkább kifordulunk nemünk formáiból,
    semhogy még egy háborút főzzetek ki,
    hisz tudhatjátok jól, hogy dühödt húszévesek,
    férfias férfiak nélkül gyilkolni lehetetlen;
    s bár hősök nem vagyunk
    (sőt, sajnos, kételkedünk mindenféle hősben),
    ellenállunk a buzgó uszításnak,
    még ha megrakjátok a máglyát, akkor is;
    úgy állunk majd ott, a rőzserakáson,
    némán, mint hím-szűzei Orléans-nak,
    akkor sem fér ki egy szó sem a szánkon, –

    amíg a láng a szívünkig nem ér,
    csak az elektromos gitár vinnyog kezünkben.

    1967