Szegedi Piaristák

logo

 

EFOP-1.3.7-17-2017-00122

 

Határtalanul

 

Diákutazási program

    Tornai József:

    Új Himnusz
    A magyar nép még mindig zivataros századából

    Nemzetem
    én nem úgy képzelem,
    hogy mindnyájunknak Etel-
    köz az ugródeszkája. Engem a homo sapiens
    fájdalma jobban érdekel,

    az, hogy a palócok, sokácok,
    mennyit szenvedtek itt a vendek és cigányok,
    s Lábáb ükunokái a kor vak
    tömegsírjaiba hogy zuhantak,

    s a csángók, míg egyre énekeltek,
    járták a táncot – nemcsak maguknak,
    s a kunok, németek, románok és szerbek,
    magyarokkal együtt a szlovákok hogy remegtek,

    mikor a történelem Bosch-féle szörnye
    a szalmatetős viskók és fatornyos házak ablakait betörte,
    s a székelyek sebe a régi és új tatárok
    nyilaitól a Tiszáig szivárgott;

    mindnyájunkért mennydörögtek a bombázók
    ítéletnapi
    tűzvészként lángoló alumínium-angyalai,
    s azon az őszön miért dűlt volna itt a mindenféle vér,
    ha nem újabb idő-partok arany-perceiért?

    S akárhányszor hatalom s erkölcs csapott itt össze
    vagy pókhálóját a pénz kifeszítette
    a szellem fái közé,
    nemcsak Buda vár vált csapda-rengeteggé:

    nem egy folyó a haza,
    nem egy vadvíz, ér, patak vagy tó;
    ahogy egymást táplálják kék tavasztól
    kék tavaszig, míg külön-külön
    természetük szerint hullámoznak s elcsöndesednek:
    az nekem ez az ország, ez a nemzet.

    Istenem, ilyenné öleljél csak egybe minket,
    örvendve más és más szívünknek,
    ne rejtegesd tovább a végső csíra-titkot,
    hogy minden emberfiadnak kell

    a meleg, a testvér szempillantás,
    a szalma, hol végre saját színünkben láthatjuk meg egymást:

    te népedet s mi a közös Pajta fölött
    fújtató mennyei vadlovat, az almásderes üstököst.

    Forrás: Könyvvilág 1989/4