Szegedi Piaristák

    Szent-Gály Kata:

    Máté apostol
    Beismerés

    – – – kicsit ér,
    sokat ér,
    mit adsz érte,
    mennyiért – – –

    Isten országa igazi ország,
    van útja is, de oly szűk út,
    hogy nem férnek be rajta hintók,
    csak egyszerű gyalogosok.

    Kapuja is van, boltozott kapu,
    de keskeny, mint a csonttű kis foka,
    teherrel nem jut át teve,
    – bár mindig sok az ostoba,
    ki nem hiszi, míg nem gurul
    hátára zsákolt vagyona.

    Igen, a váltóasztalom mögül
    volt időm nézni. Láttam is sokat:
    akár a hangyák mennek az esőre
    – mint szólás tartja –, jöttek az urak
    nagyságos hintón, jöttek szekerek,
    szegény parasztok, szolgák, gyerekek,
    a világ minden tarka népe,
    lehetne akár Bábel söpredéke –
    s az asztalon,
    a kezemen,
    úgy folyt a pénz, mint bontott zsákból
    sugárban ömlik búzaszem.

    – – – kicsit ér,
    sokat ér,
    mit adsz érte,
    mennyiért – – –

    Ez volt az életem.

    És egyszer,
    egy reggel,
    váratlanul, s egészen hirtelen
    megundorodtam az aranytól,
    az emberektől és magamtól,
    s attól a végtelen nyomortól,
    amit takart, és menekültem
    a Templomunkba. Uramisten!
    Megálltam hátul egy sarokban,
    és zúgó fejjel,
    hajtott fejjel
    az oszlopoknak nekidőltem.

    – – – kicsit ér,
    sokat ér,
    mit adsz érte,
    mennyiért – – –

    Egy farizeus, egy előkelő,
    díszes ruhájú ember állt elől,
    a zajra fordult, nézett, és tovább
    susogta máris a kezdett imát,
    ami – tudjátok – ma is általános:
    én több vagyok, mint az a vámos.

    Igazat adtam néki, s a fejem
    lebukott mélyre: irgalmazz nekem!

    És valahonnan ősi könyvtekercsek
    lapjáról hozzám indultak szavak
    egy füstös mécsről, mely nem oltatik ki,
    habár kanóca lángot már nem ad,
    s az alig élő, semmit érő nádról,
    a roppant szálról,
    amit az Úr még meghagy, nem tör el,
    s egész a földig leborultam
    a rőt aranynak terhivel.

    – – – kicsit ér,
    sokat ér,
    mit adsz érte,
    mennyiért – – –

    Ma már tudom, hogy ezt is látta,
    Ő, aki fehér ruhában
    haladt a sorban, hosszú út porában,
    s megállt az asztalom előtt,
    egy csodálatos délelőtt –

    aki nem vágott szemembe hibákat:
    a hívás volt a vádoló bocsánat,
    a „kövess engem” –
    és én felálltam – és én mentem!
    – – – kicsit ér,
    sokat ér,
    mit adsz érte,
    mennyiért – – –