Szegedi Piaristák

logo

 

EFOP-1.3.7-17-2017-00122

 

Határtalanul

 

Diákutazási program

    Ágai Ágnes:

    Versek



    Az unokám három milliméter

    Az unokám három milliméter,
    még ultrahangon sem mérhető.
    Léte egyetlen pontban sűrül össze,
    tömény és megfejthetetlen,
    akár a kezdet, a keletkezés.
    Igen, az unokám most keletkezik,
    de benne a Minden,
    saját mindensége, sorsa,
    elrendeltetett életének titka,
    az ősök rákarcolt vonása,
    és az egyediség ellentett harmóniája.
    Parányi képződmény, biologikum.
    Kész emberségének tömör szintézise.
    A mag csodája,
    mely lombos fát zár magában.
    Életkezdemény, csírahasadás,
    beprogramozott, szép önműködés.
    Már kész a tervrajz, kész az öntvény,
    a leendő sors beépült kis motorja
    beindul, a részecskék
    az órára néznek,
    és pontosan működni kezdenek.
    Kint viharzik a világ,
    tajtékok csapkodják falát.
    Dől vagy épül, ki tudja?
    Valaki bekéredzkedik,
    boldog, szép életet remél.
    Különben nem osztódna és növekedne
    oly bizakodón és fáradságosan.



    Dél

    Elvágólag.
    Az előtt és az után között.
    Metszéspont. Tobzódás.
    Most van a Nap delelőben.
    Csúcsforma. Koncentrált sugárzás.
    UV és a többiek.
    Az alkony még messze.
    Szép, szikrázó perzselődés.
    Erőtelj. Délidőben.
    Nincs reggelidő és nincs estidő.
    Csak délidő van. Ebédidő.
    Rágcsálás, nyelés, szusszanás.
    Dolce far niente.
    A dél nem romantikus.
    Délben nem ölelkezünk,
    nem születünk, nem halunk meg.
    Ezt jobb hajnalra hagyni.
    Délben élünk és töltekezünk.
    Délben húsz és harminc év között vagyunk.
    A dél egy pillanatig tart.
    Aztán a Nap szedelődzködik.
    De délben ennek nyoma sincs.
    Dél van.



    Hajnalok

    Hajnal. A város
    Alig heverte ki az éjszakát.
    Párás nyirok ereszkedik,
    szitál, szemerkél, taknyolódik.
    Szürke műanyag égbolt.
    A Napot éjszaka leszedték,
    és eladták ócskavasnak.
    Elkenődött felhők.
    A csillagok már letűntek.
    Nincs, aki sztárolja őket.
    A hold is hazavackolt,
    bagóért nem melózik.
    Átható hétfőszag.
    Nyikorgó, rozsdás beindulás.
    Verebek géphangon csiripelnek.
    Mobilodik.
    Az ember lép, rázódik,
    surrog és nyomakszik.
    Előtte a nap. Mögötte a teg.
    Felnéz az égre.
    Keresi a derengést
    Hajnalban valahol valaminek
    derengeni kell. Legalábbis.
    Hajnal. Pitymallás.
    Piros égalj. Szeles idő lesz.
    Kikászálódás a dunnagomolyból.
    Szemdörzsölés, pislantás,
    fogmosás, glu-glu, köpés.
    Torokégető slukkok.
    A kakas felveti taréját.
    Kakaskodik.
    Ébresztőszolgálat.
    A macska lábhoz púpozódik.
    A kuvasz láncot csörget.
    De mi mégis.
    Bődülés, nyihogás, röfögés.
    Orwell.
    Félrerúgott vödör.
    Kinthagyott ruhák a kötélen.
    Lyukas csatornából
    poshadt víz szivárog.
    Az ágon rigó és szarka párbeszéd.
    Jó reggelt, szomszéd!
    Magának is!
    Hajnal. Párállik a tenger.
    Locska fodrok,
    kis teniszlabdák ugrálnak.
    Tengerkék ég.
    Égszínkék tenger.
    Kinyújtózik a Nap.
    Lustán, álmosan.
    Liftbe száll. Emelkedik.
    Feljebb, egyre feljebb.
    Sugárzik. Diadalmas.
    A felhők kezet csókolnak neki.
    Süppedt homokban
    szétszórt kagylóhéjak zörögnek.
    A fény szikláról
    sziklára szökken.
    Összecsukott napernyők,
    egymásbatolt nyugágyak.
    Partra óvakodó medúzák.
    Pihegő hullámok,
    sósmandulaillat.
    Felbúgó hajókürt.
    Közeledő messzeség.
    A nagy víztükör fölött
    kettéhasad a hajnal.

    Forrás: Élet és Irodalom - 48. évfolyam, 38. szám