Jelenlegi hely

Harsányi Kálmán:

A Balkánt jártuk...

A Balkánt jártuk sárban, napsugárban,
– Hosszú, nyomott, ünneptelen hetek! –
Hóban, viharban, jégtű-zivatarban,
Fáradt, nyögő kígyóvonalban,
Emberek, barmok, szekerek.

Egy-egy szekér sikoltott csak nagyot,
A barom és az ember hallgatott.
Utunkat állta egy-egy görgeteg,
S fúvásba ástunk újat, téveset,
Hajléktalan, vad hegycsúcsok tövébe.

Nem hallottuk, csak az ásók neszét,
S egy-két kidőlt bajtárs lehelletét,
Mely még huhúkolt rég fagyott kezébe.

Ástunk, haladtunk,
Fogytunk, maradtunk,
Gyúrtuk, legyűrtük, elértük a célt.
A csatatért.

Barom és ember nem kérdezte: mért.
Mindenki tudta, de senki se tudta,
Csak tudni vélte, csak hazudta.
Hiszen ha tudta volna?!… hajh,
Rádörgött volna mindnyájunkra:
– „Rabszolgafaj,
Hős-káprázat bolond lenyűgözöttje,
Ki milliószám őrlöd önmagad,
Mert húsz éhes zseb egymásba harap,

S falná magába, torkig teletömve
Magát az Aranytermő Szamarat,
Csak más ne falja be!
Gyávák gyávája te!
Ezért? Ezért?
A tátott szájú véres zsákokért?”

De próbált volna csak szót szólani
A nyomorult, (a hős, az igazi!)
Elsőnek én ragadtam volna torkon.
Egy sóhaját se törje meg soha
A nagy jajszónak, aki katona;
Asszony, gyerek, jajszó, maradjon otthon.

Gyarló kettősség! Egyik serpenyőben
Igaz hitem, igaz gondolatom,
Másikban három cifra csillagom,
Öröklött, barbár, álhős-büszkeségem,
S a mérleg – mégis erre billenőben.

Mert így vagyunk mind, ezrek, milliók,
Éretlen, törpe, játék-katonák,
Hisszük, hogy van rabolni s ölni jog,
S hogy becsülettel vagyunk banditák.
Oh férfilélek, te vagy a talány,
Ki felujjongtál bennem, kardot fogva,
S még most is, most is megvetnéd talán,
Ki a magáét bátran sutba dobja,
Hogy amit gondolsz, helyetted kimondja!

1914-18