Szegedi Piaristák

 

Nyári ügyeleti napok

Az ügyeleti napok a következőképpen alakulnak a nyári szünetben:

  • - 2018. augusztus 22. (szerda) 9:00-13:00

Ezeken a napokon van lehetőség ügyintézésre.

 

Osztályozó-, javítóvizsgák időpontja:

    2018. augusztus 27-én (hétfő) 9.00 órától

 

    Kozma László:

    Harangok érce

    Néri Fülöp élete


    A szenttéavatási pör

    Ezer csillag szikrázik a csöndben,
    Tükröződik sötét víztükörben.
    Tovafut a Tiberisnek árja -
    Nem mozdul a csillag ragyogása.
    Köztük, mintha égbolt tüze volna,
    Megcsillan az örök város, Róma.

    Felragyognak az emberi tettek,
    Amelyek itt egykor fényesedtek.
    Csöndes beszéd a folyó zúgása,
    Akár ember-sorsok hullámzása.
    Csobban a víz, visszhangzik a csendbe:
    Csodatettről tanúságot tenne.

    Mert a pápa tanúságra szólít
    Arról, aki hirdette a jó hírt.
    Életében ragyogott, mint csillag,
    Utat ezrek hozzá igazítnak.
    Ragyogjon hát példája örökre:
    Idéz szentté avatási pörre.

    Kérdezgetnek, tetteit vizsgálják:
    Hogy tartotta Krisztus tanúságát?
    Tiberisből a kavicsot merte,
    S az napfényben szikrázott egyszerre.
    – Fohászkodott Fülöp: Uram, bárha
    Sodródó sors fényesebbre válna.

    Jönnek, önként tesznek tanúságot,
    Kikben gyújtá a krisztusi lángot.
    Hogy megteljen Isten-szerelemmel,
    Szabadságban ragyogjon az ember.
    – Fohászkodott Fülöp: Uram, bárha
    Kallódó sors Krisztus-fénnyé válna.

    Pontjait mit tudósok vitattak,
    Összeáll most íve az iratnak.
    Fényes lapok elbeszélik benne,
    Mint ahogy gyűl a forrásnak cseppje.
    – Fohászkodott Fülöp: Uram, bárha
    Tétova csepp élővízzé válna. -

    Elbeszélik, pontról-pontra mérve,
    Hogy fut össze nagy folyammá élte.
    Áttetsző csepp, szinte észrevétlen,
    Erdőt táplál, csobban fák tövében.
    – Ez volt Fülöp legnagyobb csodája:
    Vadócból hajt Krisztus arany-ága.

    A tudósok felütik a könyvet,
    A tanúktól mit összegyűjtöttek.
    Szólni sem kell – beszél az magától,
    Lapjain ring a krisztusi jászol.
    Zeng az Ige, Krisztus-szó csodája,
    Isten-szándék megvalósulása.

     Mint habja a Tiberisnek, árad,
    Megtöltene egy egész könyvtárat.
     Fülöp ezer tette, mint a csillag,
    Egymásba foly fényességes hídnak.
    Ez volt élte legnagyobb csodája:
    Ember-szívnek gyúljon sziporkája.

    Apró lángot az isteni szándék
    Felragyogtat fényes lobogásként.
    Látja Fülöp: csillanó szempárban
    Lélek titka, mélyebb ragyogás van.
    – Ez volt Fülöp legnagyobb csodája:
    Mákszem parázs lobogássá válna.

    Mert az Isten elrejté a titkot,
    Tenéked kell teljességre szítnod.
    A kicsinyben teljesül csodája,
    Egész világ az ő látomása.
    Országában mert azok a szentek,
    Itt a földön akik legkisebbek.

    Legdicsőbbek azok, kik szolgálnak,
    Mert csak Istent illeti csodálat.
    Magot röpít a szél, könnyű pelyhet,
    De erdő lesz, mit abban elrejtett.
    Roppant törzsben zsong az Isten titka,
    Tisztásokon kinyílik virítva.

    Néri Fülöp látomása

    Éjszakában gomolyog a köd,
    Hang szólítja Néri Fülöpöt:
    – Kiket közöny útszélre lökött
    Utánam sír száz utcakölyök. -

    Kevélyen ki végzi tetteit -
    Keresd, kik az utat keresik.
    Tétován jár, sír és kesereg,
    Országomba az ő útjuk vezet.

    Tudja célját ezer büszke arc,
    Dicsekszik, hogy nem bántja kudarc.
    De akkor éjjel egyedül szenvedtem,
    Elhagytak mind a gecsemáni kertben.
    Alszik, mint ki jól végezte dolgát,
    S a bűnösöknek nyílik meg az ország.
    Aki keres, jóra fordul sorsa,
    Fény hullik a bűnbánó latorra.
    Hangosan szól hite és erénye:
    A gőgösnek kialszik a mécse.
    Arany ruhában jön a vőlegény:
    – Ragyogjon fel a koldus és szegény!
    Nem önmagát dicsőíti meg,
    Melegedhet, aki didereg.

    Előtte álltam vérben, összetörten.
    – Hol az igazság? Ezt kérdezte tőlem
    A büszke bíró hófehér talárban,
    Igazságot szívében nem találtam.
    Keressed hát, aki elveszett!
    Utánam sír száz utcagyerek.

    Hirdette: a törvényt tudja mind,
    Igazsága úgy fénylik, úgy vakít.
    Csalja gőgös káprázata csak,
    Elveti az egyetlen igazat.
    Keressed hát, aki elveszett!
    Utánam sír száz utcagyerek.

    Ételével eltelt a jóllakott,
    Nem azt nézi, amit én adhatok.
    Elég az, mit magának keresett,
    Hogy védje, emel kerítéseket.
    Keressed hát, aki elveszett!
    Utánam sír száz utcagyerek.

    Tudományát hirdeti a bölcs,
    De csak homok az az Úr előtt.
    Egy szellőben elhull, szétpereg,
    Isten titkát ki fejtheti meg?
    Keressed hát, aki elveszett!
    Utánam sír száz utcagyerek.

    Az kap inni, kinek szomja van,
    Bölcsességet nyer az oktalan.
    Nézzed hát a legkisebbeket,
    Országomban ki nagyobb lehet.
    Keressed hát, aki elveszett!
    Utánam sír száz utcagyerek.

    Az ülhet az asztalfőre majd,
    Aki most a legvégén sóhajt.
    Kinek pohár vízre sem telik,
    Nagykanállal majd az ehetik.
    Keressed hát, aki elveszett!
    Utánam sír száz utcagyerek.

    Hol van Isten? Gőggel kérdezik,
    Nagy büszkén a mellük döngetik.
    De az Isten nem velük lakik,
    A szerényekkel együtt álmodik.
    Keressed hát, aki elveszett!
    Utánam sír száz utcagyerek.

    Nézd a bimbót, mily remegve nyit,
    Virágzássá kiteljesedik.
    Termő ágat ha vadócba olt,
    Bölcs kertésznek gyümölcsöt hozott.
    Keressed hát, aki elveszett!
    Utánam sír száz utcagyerek.

    Szeméből akinek könny csorog -
    Megtalálsz, ha megvígasztalod.
    Krajcárért is majd kamattal mérnek,
    Amit adsz a legkisebb szegénynek.
    Keressed hát, aki elveszett!
    Utánam sír száz utcagyerek.

    Boldog az, ki békességet hirdet,
    És irgalmát nyújtja a kicsinynek.
    Segíti, hogy utamat ne vétsék,
    Gazdag lesz a krisztusi szegénység.
    Keressed hát, aki elveszett!
    Utánam sír száz utcagyerek.

    Néri Fülöp cselekedetei

    Hajnal jön, és eloszlik a köd,
    Fény ébreszti Néri Fülöpöt.
    Azt keresi, ki éjben szólt hozzája,
    Mert napnál több az Úr bizonyossága.
    Parancsa él, sorsára kihat:
    – Legeltessed bárányaimat.

    – Mit akar ez? Sok kis apró, tetves…
    Ők jutnak el talán a kereszthez?
    Kicsiny a test, de nagy a bűn már most -
    Ők ülhetnek az Úr asztalához?
    Hallja a szót, parancs és ígéret:
    – Legeltesd a juhaimat, kérlek.

    Sok csellengőt összegyűjti végül,
    Kis lelkekben katedrális épül.
    Tornyán zúg a Szentlélek harangja,
    Benne bízót vezeti, nem hagyja.
    Hallja a szót, parancs és ígéret:
    – Legeltesd a juhaimat, kérlek.

    Mert nagy itt a lélek sötétsége,
    Olyan légy, mint harangoknak érce.
    Csak egy hang, mely átjárja a csöndet,
    De világot Krisztusára döbbent.
    Hallja a szót, parancs és ígéret:
    – Legeltesd a juhaimat, kérlek.

    Gazdagságát rongyaiba rejti,
    Krisztus szavát szíve nem felejti.
    – Jobb az, hogyha lelked őrzi lángod,
    Mint kívül kincs, de bévül elvásott.
    Hallja a szót, parancs és ígéret:
    – Legeltesd a juhaimat, kérlek.

    Kikacagják: – A könnyelmű, léha -
    Szenvedését rejti könnyű tréfa.
    Templom kövén, utcán alszik sokszor,
    Jár a híre: római apostol.
    Hallja a szót, parancs és ígéret:
    – Legeltesd a juhaimat, kérlek.

    – Ez próféta? Orrom megfricskázta!
    Próbálgattam: csodát tegyen árnya.
    Hát egyszerre, bár előttem állt még,
    Napfény perzselt, szétfoszlott az árnyék.
    Fülembe csak kacagása dörgött:
    – Te kíváncsi! Megéget az ördög!

    – Kigúnyolta magas cipellőmet:
    – Hogy áll meg az Úristen előtted?
    Megkönyörül minden apró szenten,
    De téged a magasban keressen?
    Felhőkig érsz, kedves, mint a Bábel,
    Vigyázz, mert a villám-ostor rád lel!

    – Hogyan tovább? Tőlem ennyit kérdett.
    Jogot tanulsz, jön majd a tömérdek
    Esett ember egyszerű panasszal,
    Csirkepörrel és gyilkos haraggal -
    Hogyan tovább? – fülembe kiáltott:
    Megtanultad-e az igazságot?!

    – Csak húsvéti hitét a csodának:
    Hirdethessem, ki meghal, feltámad!
    Nincs méltó, ki saruját oldozza -
    Lehetek csak Istennek bohóca.
    Oly hatalmas láthatatlan tette,
    Szándéka, mit ültet az emberbe.

    – Tégy meg mindent, dolgodat ha végzed,
    De tudd: Isten alakítja készre.
    Úgy emel föl, úgy segít szívednek,
    Ahogy segítsz te a legkisebbnek.
    Nincsen nagyság: előtte egyforma,
    Teljességet mert benne nyer sorsa.

    – Összefűzi belső ragyogása,
    Szeretet az életed fonála.
    Olyan kevés, amit hozzá tennél,
    Annyira dús, amit ingyen nyertél.
    Nincs hiába amit vesztesz, végül,
    Kegyelmében minden kiegészül.

    Tudta Fülöp: bár távolra eshet
    Fától a mag, szemje el nem veszhet.
    Mert mélyen van a szándék elrejtve,
    Váratlanul virágzik egyszerre.
    – Aki szívet, szándékot ismerhet
    Nem váratlan az a nagy Istennek.

    – Mert a legfőbb dolgod az, hogy bízzál.
    Megítél majd, aki szívet vizsgál.
    Méri tetted, ahogy te ítéltél,
    Bőven kapsz, ha bizalommal mértél.
    Kegyelmével még meg is tetézi
    Annak, aki parancsait féli.

    – Azt hiszed tán, sajátodat méred?
    Fösvényen adsz kicsinynek, szegénynek.
    De pihényi érdemmel, barátom
    Hogy felelsz majd a nagy számadáson?
    Kevés a jó, a bűnöd tömérdek,
    Vas-karjával mélybe ránt a mérleg.

    – Kötelesség, amit meg kell tenned,
    Nem tarthatod saját érdemednek.
    Megnyitotta, de övé a magtár:
    Abból mérsz, mit méretlenül kaptál.
    Elveheted csak a szolga bérét,
    Ingyen adja az Úr dicsőségét.

    – Isten-szándék, mint az eper-inda,
    Egyszerre a kertet elborítja.
    Honnan ered, hol terem virítva?
    Melyik szívben ragyog fel a titka?
    Köszönjed, hogy szíveden fut által -
    Ő virágzik ezernyi csodával.

    Néri Fülöp csodatételei

    Egyszer így volt: hívatta a pápa.
    Némán szenved, de Fülöp meglátta.
    Fohászkodott akkor: elvetessék,
    Könnyebbüljön a titkos betegség.
    Arca fénylett, szinte sugározván,
    Enyhült a baj még azon az órán.

    Végső kérdés – csak ez érdekelte.
    Isten tüze átjárja egyszerre.
    Bizonyosság a szívébe dobban,
    Tűzgolyóként ereibe lobban.
    Hallja a szót, parancs és ígéret:
    – Legeltesd a juhaimat, kérlek.

    – Engem Jézus jászolához vittek
    Bölcs szavai az egyszerű hitnek.
    Szól egy tanú – ki bíboros később -
    Úgy, hogy nem fájt, forgatta a vésőt.
    Oszlott lelkem sok durva haragja,
    Oltárképnek símára faragta.

    – Azt figyeltem: fölébe hajolt,
    A szenvedőhöz vigasz-szava szólt.
    Nem fordult el tőle, nem utálta,
    Így emlékszem a mozdulatára.
    Orvos lettem, példáját követve
    Hajlok rá a szenvedő emberre.

    -Könyve nem volt?! Mint gyémánt-sziporka,
    Elméje a sugarat úgy szórta.
    Kik az Írást vizsgálják, elemzik,
    Nem hallottam úgy beszélni senkit.
    Tudós főket hallgattam bár sokszor,
    Mert az lettem: filozófus doktor.

    Mint drágakő, sok lapra csiszolva,
    De amely a fényét széjjelosztja.
    Mégsem fogy el: ragyogóbbra válik,
    Körülötte minden fölszikrázik.
    Saját fényét ahogy tőle kapja,
    Tanítását tovább ragyogtatja.

    Így járt ő, az alázatos lélek,
    Egybegyűjti mind, aki szétszéledt.
    Tanította, mert gondja volt arra,
    Hogy aki megkerült, összetartsa.
    Mert a parancs a szívébe égett:
    -Legeltesd a juhaimat, kérlek.

    Tudta, hogy az égi számadáskor
    Előveszi őt is a fő-pásztor.
    – Méltatlanul, nem illet dicséret,
    Hogy tettem-e valamit is, félek.
    – Közbenjárónk, ki a nyájon őrködsz:
    Fohászkodunk Néri Szent Fülöphöz.

    A római St. Maria in Vallicella-templom

    Ahol fakadt hitének forrása,
    A parányi völgyben templom áll ma.
    Oltár őrzi a Mária-képet,
    Amely egykor kődobástól vérzett.
    Vétkeinkkel kit sértünk naponta,
    Értünk szenved a vérző Madonna.

    Egyszer ez volt Fülöp látomása:
    A tetőnek dől gerenda-váza.
    Könnyű kézzel a Madonna tartja,
    Ami másképp a népre szakadna.
    – Aranylik a templom kupolája,
    Tartja ma is Mária fohásza. -

    Aggodalommal a szíve eltelt,
    Fülöp reggel hívatja a mestert.
    Csodálkoznak: valóság az álom:
    Függ a tető szinte egy hajszálon.
    Fohászkodunk: bár nem érdemeljük,
    Óvd, Mária, tartsd a hitet bennünk.

    Évről-évre ezrek s ezrek kérték
    – Segítsél meg! – csodatevő képét.
    Akik jöttek, nem jöttek hiába,
    Mert kegyelem ragyog Máriára.
    Fohászkodunk: bár nem érdemeljük,
    Óvd, Mária, tartsd a hitet bennünk.

    Oltárképen arany derű árad,
    Mert mosolya fénylik Máriának.
    Kincset mutat három királyoknak,
    Ragyogóbbat, mint amit ők hoztak.
    Fohászkodunk: bár nem érdemeljük,
    Óvd, Mária, tartsd a hitet bennünk.

    Kisded szunnyad, ezért óvakodva,
    Szinte csak a mozdulata mondja:
    Aki hozott égi dicsőséget,
    Királyok, az álmát figyeljétek.
    Fohászkodunk: bár nem érdemeljük,
    Óvd, Mária, tartsd a hitet bennünk.

    Álomban volt a fogantatása,
    Földre szállott benne Isten álma.
    Világ sorsa a parányi jászol,
    Megváltás lesz álma igazából.
    Fohászkodunk: bár nem érdemeljük,
    Óvd, Mária, tartsd a hitet bennünk.

    Rögös utunkon sodor az élet,
    Ragyogjanak Mária-képek.
     Krisztusról szárnyal húsvéti ének,
    Vigasza árad keresztjének.
    Fohászkodunk: bár nem érdemeljük,
    Óvd, Mária, tartsd a hitet bennünk.

    A szenvedés vigasztalást nyerhet
    Oltárán a faragott keresztnek.
    Szivárvánnyá változnak a könnyek,
    Akár arcán Néri Fülöpnek.
    Fohászkodunk: bár nem érdemeljük
    Óvd, Mária, tartsd a hitet bennünk.

    Krisztus! Küldd el az örök szivárványt,
    Megváltásod színarany csodáját.
    Földi sorsunk aki felemelted
    Magasába a fénylő keresztnek.
    És hirdetted: győztes az alázat,
    Szegény örök gazdagságra várhat.
    Országodban az lehet a dúsabb,
    Aki segít kicsinynek, koldusnak.
    Ösvényeden példáddal vezetted:
    Mint Fülöpnek, adj olyan kegyelmet.