Szegedi Piaristák

logo

 

EFOP-1.3.7-17-2017-00122

 

Határtalanul

 

Diákutazási program

    Jiří Wolker:

    Koldusok

    Az Úristen egyszer eljött a portámra
    Vállán koldustarisznya, gúnyája: folt hátán folt,
    szénában aludt bizonyára,
    mert mint nyáron a rét, olyan illatos volt.
    Megállt a küszöbön és alamizsnát kért.

    Sok mindenem volt akkor,
    sok fojtogató kacatom.
    Fekete ruhám, bőrkötéses könyvem s gallér a nyakamon
    és mert tele volt a gyomrom,
    jobb-e meghalni mint élni,
    ez volt a gondom.

    Nem adtam neki semmit – nem volt kezem –,
    ó, mennyire égetett a szégyen
    mikor a szemembe nézett az a két szem
    oly kéken, mint a tenger, nyugattól keletig.
    Az Isten elment.
    Az ajtó nyitva maradt.

    S az ég a nyitott ajtón át a szívemet húzta,
    kicsábított, s fiús mosolyt adott az útra
    no meg sok bánatot, sérelmet a tarisznyámba
    s ezüstös emlékezést édesanyámra.
    Most a várost járom s az Istent keresem.
    Tudom, hogy koldustarisznyával erre látták menni,
    tudom, hogy egyszer majd csak meglelem,
    de most már nem fog fájni semmi,
    mert elhagytam minden fojtogató kacatom.
    Elvisz magával. Kiállunk az utcasarokra
    kezünkben kalap, fejünk felett a nap.

    „Szeretetért esedezünk emberek –
    nyissátok ki a szíveteket!”

    Fordította: Zádor András