2022-2023

Pünkösdi koncert

Nagy öröm volt számunkra az immáron hagyománnyá vált Pünkösdi koncert megrendezése.

Idén is így köszöntöttük a hozzánk újonnan érkező növendékeket és szüleiket.

Nagy szeretettel készültünk, Gyuri atya egy hangszerekkel, zenével teli zsoltárt olvasott fel és kezdtük a népzenétől a klasszikus zenén át a musical-ig utunkat ezen a hangversenyen.

Nagyon jóleső érzés volt a sűrű taps és hogy kapcsolódtak hozzánk énekkel, a Zene az kell című közös produkcióban.

Kajak-kenu sikerek

Kiss Ágnes 11. C osztályos tanulónk négy aranyat nyert a hétvégén.

Kiss Ágnes és Molnár Csepke (10. C osztályos tanulónk) a Szolnokon rendezett I. felnőtt és ifjúsági kajak-kenu válogatón párosban nagyon szoros versenyben megnyerték a z 500 és 200 méteres döntőt, míg Kiss Ágnes egyesben is győzött, méghozzá igen nagy fölénnyel 200 és 500 méteren is. Fürdök Gábor tanítványa összesen négy számban nyert válogatót a hétvégén, így az egész mezőny legeredményesebb versenyzője lett.
(Forrás Szegedi Vízisport Egyesület)

Gratulálunk nekik!

Tillinkó Luca, a horgosi nótafa ükunokája: iskolánk énekes nagykövete

Tillinkó Luca a Szabadkai Zeneiskola diákja, első osztályba jár, klasszikus hegedű szakon, Zsiga Pál tagozatában. Emellett a szegedi Dugonics András Piarista Gimnázium Alapfokú Művészeti Iskolájában népi ének szakon az 5. osztály tanulója. A zene tölti ki a mindennapjait, szabadidejében is ezzel foglalkozik, több formáció tagja. Fontos számára a népi értékek ápolása, továbbadása. Luca a közelmúltban több megmérettetésen vett részt.

https://hetnap.rs/cikk/Tillinko-Luca-sikerei-43761.html

Fehérasztalos találkozó

2023. május 5-én fehérasztalos találkozóra hívtuk a Kalazancius Mozgalomba járó szegedi diákok szüleit. Célunk az volt, hogy a megismerkedésen, kölcsönös bemutatkozáson túl átfogó képet mutassunk az ifjúsági mozgalom történetéről, szellemiségéről, törekvéseiről, s egy szülői csoportalkalmon keresztül bepillantást engedjünk közösségünk hétköznapjainkba is. Örömmel tapasztaltuk, hogy a felnőttek a gyermekekéhez hasonló nyitottsággal, kíváncsisággal fogadták a játékokat, a sütemények melletti beszélgeteseket.

Oldalak