bolt.piarista.hu

Címlap » XII. Tavaszi Gitártalálkozó [ELMARAD!]

    XII. Tavaszi Gitártalálkozó [ELMARAD!]

    Esemény kategória: 
    Tanév: 
    2019-2020

    Kedves Kollégák, Tanártársak!

    A koronavírus fertőzés elkerülésének és az elrendelt óvintézkedésének megtartása érdekében, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériumának VIII/1015-1/2020/KOAT iktatószámú levelére hivatkozva a Dugonics András Piarista Gimnázium Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium által 2020. március 21-22-ére meghirdetett XII. Tavaszi Gitártalálkozó elmarad.

    Az elkövetkezendő időszakban a befizetett nevezési illetve szállás díjak visszautalásra kerülnek.
    Megértésüket köszönjük.

    Tisztelettel:
    Szalkai Sándor
    DAPG szervezők nevében

     

     

     

     

     

    2020. március 21-22. szombat és vasárnap

    A szegedi Dugonics András Piarista Gimnázium Alapfokú Művészeti Iskolájának rendezésében - zeneiskolák és művészeti iskolák gitár tanszakainak részvételével.

    Tizenkettedik alkalommal kerül megrendezésre a Tavaszi Gitártalálkozó, amelynek kezdetben a Dél-alföldi régió gitárosainak összefogása volt a célja. Ez alkalommal, ezen kereteket kinőve, az ország más régióinak gitáros palántáit is fogadja. Külön öröm számunkra, hogy határon túlról is érkeznek hangszeres diákok és tanáraik.

    A gitártalálkozót az idén is két naposra tervezzük.

    Az első játéknapon a jelentkezők egyéni és/vagy kamara kategóriájú produkciókkal mutatkozhatnak be szabadon választott darabokkal az egyetemes gitárirodalomból (például: reneszánsz, barokk táncokkal, klasszikus, illetve romantikus, XX. századi szerzeményekkel, vagy más, a repertoárjukban szereplő zenedarabbal). A kamara produkcióban a klasszikus gitárdarab helyett/mellett választható klasszikus gitáron előadott könnyűzenei darab is. A kamara produkcióban a növendék/ek és tanárának közös játéka is lehetséges.

    Az elhangzott produkciókat szakmai zsűri értékeli.

    A nevezés feltételei:

    A részvételi szándékról külön csatolmányt küldünk, amelyet kitöltve kérünk vissza 2020.01.31-ig!

    1. A jelentkezési lapon a pontos játékidőt kérjük feltüntetni!
    2. Klasszikus gitártechnikát használó gitáros növendékeket várunk!
    3. A darabokat kérjük kotta nélkül játszani (a kamaradarabok kivételével)!
    4. Alapfokú oktatásban résztvevő tanulók jelentkezését várjuk!
    5. A nevezési díj határidőre való beérkezése, (a megtörtént befizetésről átutalási bizonylatot kérünk mellékelni az ami@szepi.hu címre)!

    A találkozó helyszíne a Dugonics András Piarista Gimnázium díszterme. A gitártalálkozón a fellépő növendékek a zeneiskolai évfolyamuk alapján mutatkoznak be. A program regisztrációval kezdődik, utána 09:00-kor nyitóbeszéd és sorsolás.
    A sorsolás és a nyitóbeszéd után következik a gitárprodukciók bemutatása.
    A gitárosok számára a felkészülés alatt a tantermekben pogácsa és üdítő ital áll rendelkezésre. Az iskolában található büfé egész nap várja az érkezőket.

    Egyéni - gitárprodukciók bemutatásának menete:
    Az idei évben a növendékek a zeneiskolai osztályuk alapján csoportokba lesznek beosztva, ez alapján kerülnek a produkciók bemutatásra.
    1.    csoport: HEK/1,HEK/2, A/1, B/1
    2.    csoport: A/2, B/2
    3.    csoport: A/3, B/3
    4.    csoport: A/4, B/4
    5.    csoport: A/5, B/5
    6.    csoport: A/6, B/6 és a továbbképzős osztályok
    7.    csoport: Kamara
    A jelentkezési lapokon megadott összesített játékidő alapján - kialakítjuk az egyes évfolyamokra vonatkozó időbeli ütemezést, mely alapján a fentiekben felsoroltak szerint egymás követően hívjuk színpadra a résztvevő zeneiskolák évfolyamait. Ezzel biztosítani szeretnénk az állandó részvételt a színpadon és egyidejűleg segítjük a zsűri folyamatos értékelését.

    Kamara - produkciók bemutatása:
    A kamaraprodukciók az egyéni műsorszámok bemutatása után következnek, a fellépő iskolák sorrendje megegyezik sorsolás sorrendjével.
     
    Első játéknap programja:
    9:00 Nyitóbeszéd és Sorsolás
    9:15 – 13:00 Produkciók bemutatása
    13:00 Ebéd
    14:00-17:00 Produkciók bemutatása
    17:00 Gálakoncert: Bede Barbara a 20. Szegedi Nemzetközi Gitárfesztivál és Ifjúsági verseny díjazottja és a SZTE Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakközépiskola tanulói
    18:00 Díjkiosztó, kötetlen beszélgetés a zsűri tagjaival.

    A második játéknapon a csoportos foglalkozások kezdéseként a Pécsi Apáczai Nevelési és Általános Művelődési Központ gitártanára, a pécsi SARAbande gitár zenekar és Mazsola együttes vezetője Sára Erika KAMARAZENÉLÉS, ZENEKARI MUNKA A ZENEISKOLÁBAN című előadását hallgathatjuk meg. Az előadást követőn műhelymunka veszi kezdetét, ahová várjuk a gitáros növendékeket és tanáraikat. A műhelymunka keretén belül előre elküldött egymástól eltérő nehézségű zenekari darabok megformálásán dolgozunk Sára Erika vezényletével.

    A második játéknap belső intézményi képzés, amiért (nem akkreditált) 5 kredit pont kapható, amelyről a résztvevő tanároknak tanúsítványt állítunk ki.  
    Ez a nap a találkozó szabadon választott ingyenes programját képezi, tehát a részvétel választható.


    Az eddig résztvevő partnereinkre föltétlenül számítunk, és bízunk abban, hogy az idén is két naposra tervezett rendezvényt hasonlóan jó hangulatban tudjuk eltölteni.

    Második játéknap programja:
    9:00-10:00 Szakmai előadás: KAMARAZENÉLÉS, ZENEKARI MUNKA A ZENEISKOLÁBAN
    10:00-10:30 Beszélgetések, kérdések, interakció az előadással kapcsolatban
    10:30-11:00 Szünet, felkészülés a műhelymunkára
    11:00-11:45 Zenekari műhelymunka 1.
    12:00-12:45 Zenekari műhelymunka 2.
    13:00 a közös repertoár átjátszása

    Szállás:
    A résztvevők számára a gimnázium kollégiumában péntek és szombat estére szállást tudunk biztosítani, melynek díja 2500Ft/fő/éj.

    A jelentkezés módja:
    A jelentkezéseket postai úton a 6724 Szeged, Bálint Sándor u. 14. címre, vagy faxon a 62/549-099 számra, vagy elektronikusan az ami@szepi.hu címre kérjük a mellékelt nevezési lapon elküldeni.

    A nevezési díjakat - növendékeként 3000,-Ft - 2020.02.15-ig kérjük átutalni a versenyt lebonyolító Dugonics András Piarista Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium 11735005-20346579 számú számlájára, közlemény rovatban kérjük a Tavaszi gitártalálkozó megnevezést és a növendék nevét feltüntetni.
    A nevezési díjak utalásával kapcsolatosan a 06/62 549-092-es telefonszámon tudnak bővebb felvilágosítást kérni.
    A nevezési díjakról számlaigényét kérjük előre jelezni, utólagosan nem áll módunkban kiállítani.

    Ebédet az iskola nem biztosít, ezért az ebéd az intézmény közvetlen szomszédságában megtalálható éttermekben lehetséges. Megérkezéskor szórolapot és tájékoztatást adunk az ebédelési lehetőségekről.

    A Találkozó egyéb programjairól tájékoztatást adunk!

    A programzáró időpontja: 2020.03.22. vasárnap 14:00.

    Szervező tanárok:
    Szalkai Sándor
    Mobil: 20/5610 320
    Fax: 62/ 549 099
    e- mail: szalkai.sandor@szeged.piarista.hu

    Vajtó Gergely
    Mobil: 70/6329 609
    e-mail: Gergely.vajto@gmail.com

    Deák Dániel
    Mobil: +36 20/5097 261
    e-mail: deakdaniel96@gmail.com

    honlap: www.szepi.hu

    Bármilyen kérdés esetén szívesen állunk rendelkezésükre az ami@szepi.hu e-mail címen, illetve a szervező tanárok elérhetőségein.
    A találkozóra minden növendéknek és kollégának sikeres és örömteli felkészülést kívánunk!


    Szeged, 2019. december 5.

    Tisztelettel:
    Szalkai Sándor
    Intézményegység vezető