bolt.piarista.hu

Címlap » Piaristák » Öregdiák arcképcsarnok » Öregdiák arcképcsarnok - Beszédes József

    Öregdiák arcképcsarnok - Beszédes József

     

    Beszédes JózsefBESZÉDES JÓZSEF


    Magyarkanizsa, 1787. február 13. – Dunaföldvár, 1852. február 28.

     

    Apja, Beszédes Kálmán festőművész volt. A piarista gimnázium után Beszédes József a tanulmányait Egerben, majd Pesten végezte, a Mérnöki Intézetben. Oklevelét 1813-ban kapta kézbe. Egy évvel később már a vízrendezési munkálatokat végzi Tolna, Veszprém, Komárom, Pozsony és Nyitra vármegyékben, majd 1816-ban a Sió, a Sárvíz, és a Kapos folyóvölgyét szabályozza. A Duna mentén, Baja és Báta között töltéseket húzott fel, ami abban az időben páratlan munka volt: 120 000 hold földet tett megművelhetővé. Ezzel az intézkedésével közvetetten fellendítette a Sárköz életét is. Ezután Ausztriában munkálkodik, ahol egy fontos vasútvonal kialakítását segítette elő a vízszabályozásával (linz-budweisi lóvasút). Széchenyi Istvánnal elhajózott a Dunán Galatig és onnét Konstantinápolyba. Megszervezte a reformkor nagy vízügyi átalakítási munkálatait. A legnagyobb magyar kezdeményezésére az országgyűlés 1840-ben törvényt hozott a Beszédes által elképzelt Duna-Tisza csatorna építéséről. Bár a kivitelezésre egy részvénytársaság alakult, a tervet ért támadások miatt a tőke megvonta támogatását, így a csatorna építése lekerült a napirendről. Dunaföldváron hunyt el 1852-ben. A nevét viseli a Beszédes József híd Dunaföldvárnál, valamint a Beszédes József Múzeum Siófokon.
     

     

    Szeri Richárd