2021-2022

Nyílt nap a művészeti iskolában

2022. május 11-én, szerdán nyílt napot tartottunk az iskola dísztermében, ahol bemutatkoztak a zene-, képző- és táncművészeti tanszakaink. A program célja az volt, hogy népszerűsítsük a művészeti oktatást és felkeltsük a művészeti tantárgyak iránti tanulási kedvet.

A jelenlévő tanárok néhány szóban bemutatták a tanszakaikat. A zeneművészetet oktató tanárok és növendékeik rövid műsorszámokat adtak elő. A bemutatkozó után interaktív játékra hívtuk a közönséget.

Gymnasiade

Dobó Zsombor 10. C osztályos tanuló a 2022. május 14-22. között Franciaországban megrendezésre kerülő Gymnasiade sporteseményen vesz részt.

A Nemzetközi Iskolasport Szövetség (International School Sport Federation) égisze alatt megrendezésre kerülő Gymnasiade, a középiskolás korosztály legkiemelkedőbb nemzetközi sporteseménye, amely idén 2022. május 14-22. között kerül megrendezésre és amelyre a Magyar Diáksport Szövetség delegálja a magyar csapatot.

Dobó Zsombor tanuló (10. C) is tagja a magyar delegációnak.

Témanap – A 11. évfolyam szemszögéből

Egy szép napon, azaz 2022. május 5-én, a témanap első napján a 11. évfolyam ellátogatott az első állomásra, a Szegedi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokságra. Mikor megérkeztünk, egyből bevezettek minket a tárgyalóterembe, ahol egy rövid előadást hallottunk az egész kirendeltségről és magáról a hivatásról. Miután megvolt a bevezető beszéd, és elhangzottak a történetek a munkáról, elérkezett az az esemény, amit mindenki várt.

Alapfokú Művészeti Iskola - Nyílt napot hirdet május 11-én

"A tükröt használod, hogy lásd az arcodat. Használd a műalkotásokat, hogy lásd a lelkedet."
/Bernard Shaw/

Kedves Szülők!
Kedves Diákok!

A Dugonics András Gimnázium Alapfokú Művészeti Iskolája Nyílt napot tart május 11-én szerdán. A Nyílt nappal célunk az iskolánkban található művészeti tantárgyak iránti tanulás felkeltése. Ízelítőt adunk művészeti palettánkból a zene, képző és táncművészeti tanszakos növendékeink és tanáriak közös műsorszámaiból.

Játsszunk Fizikát!

2022 április végén tartották meg a háromfordulós kísérletezős verseny eredményhirdetését a Budó Ágoston teremben. Az ország egész területéről érkeztek diákok, akik be is mutattak egy-egy kísérletet. Iskolánkból Kecskeméti Evelin és Krabót Bertalan 9. A osztályos tanulók vettek részt a versenyen és 3. helyezést értek el.

Oldalak