Izgalmasan alakult a kosárlabda házibajnokság

Esemény kategória:

Tanév:

Intézmény:

Idén tavasszal is megrendezésre került a kosár házi verseny. Eredetileg 7 csapat nevezett, amiből végül 5 jelent meg. Ez kisebb átszervezéssel járt, de végül jól le lett szervezve az egész esemény.

Az 5 osztály- 9.b, 11.c, 12.a, 12.b és 12.c- játszott egymás ellen az első körben.

A sok meccs és a kedd délutáni későbbi kezdés miatt ez áttolódott egy pénteki napra is.

Az összes meccs izgalmas, és sokáig kiélezett volt, néhol már az indulatokat is nehéz volt visszafogni.

Ez a sport arról híres, hogy nem csak erő, hanem taktika is dominál a játék során. Nos, néha csak az erő és annak is a sportszerűtlenebb verziója került elő, ami jó pár konfliktust okozott a pályán, de Boczor tanár úr sípja mindig-persze, amit egyedüli játékvezetőként észre tudott venni- megszólalt és egyre több faultot fújt le. Ez a játék folyamatosságának a szempontjából nem volt túl jó, de a legalább fair play szellemében játszottak a felek.

Az már itt látszott, hogy a kilencedikesek nem lesznek képesek felvenni a versenyt a 2-3 évvel idősebbekkel.

A második fordulóba a 4 legjobb csapat jutott be, sorrend nem volt, mert az első három-12.a, 11.c, 12.c- is körbe verés „áldozata” volt, vagyis ugyannyi győzelme és veresége volt mindhárom csapatnak. A lényeg tehát az elődöntők során dőlt el. Itt 11. c-12.b és 12. c-12.a párharcok voltak.

Az első mecset viszonylag könnyedén nyerték a fiatalabbak, míg második elődöntőn az A-sok fordítottak egy nagyot 6-2-ről 11-8-ra, így megmérkőzhettek, azzal a csapattal, akivel egy végletekig kiélezett hajtós meccset nyertek meg.

A bronzmeccset a C-sek nyerték. A döntő ismét kemény és férfias küzdelmet hozott, ahol bár sokáig nem szerzett pontot a 11. c-s csapat, végül „csak” 10-8-ra nyertek a végzősök. Folytatva a „hagyományt” miszerint csak ballagó osztály tud kosárbajnokságot nyerni.
Összességében egy izgalmas és kemény házi bajnokságon vagyunk túl, köszönjük a szervezést Boczor Zoltán Tanár úrnak.

A végső sorrend:

  • 1. 12. A
  • 2. 11. C
  • 3. 12. C
  • 4. 12. B
  • 5. 9. B


Legjobb dobók:

  • 1. Boga Szabolcs (12. A) 22 pont
  • 2. Mitrik László (12. C) 18 pont
  • 3. Mikuska Bence (12. B) 17 pont



Boga Szabolcs (12. A)