Országos sikerek a Bolyai Természettudományos Csapatversenyen

Tanév:

Az idei tanév Bolyai Természettudományos Csapatversenyén iskolánk több csapata is ért el jelentős sikert.

Hetedik osztályosokból álló „Kémcsövesek” nevű csapatunk, melynek tagjai Fábián Bernát, Kovács Anna, Jusztin András és Pancza Péter megnyerte a körzeti fordulót, így az országos döntőbe jutott, ahol a 12. helyezést érte el. Kategóriájukban országosan több mint 200 csapat indult.

Két nyolcadikos csapatunk egyike, a „Ginseng” csapat Balogh Domonkos, Hódi Ádám, Gulkai Barna Tádé és Szabó Boldizsár szereplésével a tavalyi évhez hasonlóan szintén megnyerte a maga kategóriáját a körzeti fordulót, így ők is az országos döntőbe jutottak, ahol harmadik helyezést értek el. Így a legeredményesebb vidéki csapatként zárták a versenyt. Kategóriájukban ők is több mint 200 csapat közül lettek harmadikak.

Másik nyolcadikos csapatunk, a „Ginkgo biloba” Liska Sára, Kelemen Zsófia, Soós Izabella és Soós Krisztina részvételével a körzeti fordulón a fiúk mellett a 2. helyezést érte el.

Gratulálunk nekik a sikeres versenyzéshez!