A Soá áldozatairól a szegedi piarista gimnáziumban

Tanév: 
2017-2018

A szegedi Dugonics András Piarista Gimnázium diákjai számára tartott rendhagyó történelemórát Magyarok, zsidók, magyar zsidók címmel a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja alkalmából kedden Miklós Péter történész, a hódmezővásárhelyi Emlékpont intézményvezetője.

Az órán szó volt az antijudaizmus és antiszemitizmus fogalmáról, valamint arról is, hogy sajátos többes – magyar és zsidó – identitás jellemezte a hazai zsidóságot, s hogy az izraelita vallásúak magyar nemzet melletti elkötelezettségének egyik legemlékezetesebb jele az első világháborúban való tömeges részvételük, s áldozattá és hőssé válásuk. Tragikus sorsként elevenített föl Miklós Péter olyan életutakat, amelyekben a négyévi első világháborús katonai szolgálat után alig két évtizeddel haláltáborokba kerültek az egykor a hazáért harcoló magyar zsidók, s ugyanaz az állam rekesztette ki és fosztotta meg jogaiktól – és végül életüktől – őket, amelyért ők az életüket tették kockára.