XI. Tavaszi Gitártalálkozó

Tanév:

pdf A szegedi Dugonics András Piarista Gimnázium Alapfokú Művészeti Iskolájának és a Karolina Művészeti Iskolájának rendezésében 2019. március 9-10-én, szombaton és vasárnap zeneiskolák és művészeti iskolák gitár tanszakai részvételével.
Részletek a pdf-ben.

 

A szegedi Dugonics András Piarista Gimnázium Alapfokú Művészeti Iskolájának és a Karolina Művészeti Iskolájának rendezésében 2019. március 9-10-én, szombaton és vasárnap zeneiskolák és művészeti iskolák gitár tanszakai részvételével.

Idén kerül tizenegyedik alkalommal megrendezésre a Tavaszi Gitártalálkozó, amelynek kezdetben a Dél-alföldi régió gitárosainak összefogása volt a célja, ez alkalommal azonban ezen kereteket kinőve az ország más régióinak gitáros palántáit is fogadja. Külön öröm számunkra, hogy határon túlról is érkeznek hangszeres diákok és tanáraik.

A gitártalálkozót az idén is két naposra tervezzük.

Az első napon a jelentkezők egyéni és/vagy kamara kategóriájú produkciókkal mutatkozhatnak be szabadon választott darabokkal az egyetemes gitárirodalomból (például: reneszánsz, barokk táncokkal, klasszikus, illetve romantikus, XX. századi szerzeményekkel, vagy más, a repertoárjukban szereplő zenedarabbal).
A kamara produkcióban a klasszikus gitárdarab helyett/mellett választható klasszikus gitáron előadott könnyűzenei darab is. A kamara produkcióban a növendék és tanárának közös játéka is lehetséges.

Az elhangzott produkciókat szakmai zsűri értékeli.

A nevezés feltételei:

A részvételi szándékról külön csatolmányt küldünk, amelyet kitöltve kérünk vissza 2019.01.31-ig!

1. A jelentkezési lapon a pontos játékidőt kérjük feltüntetni!
2. Klasszikus gitártechnikát használó gitáros növendékeket várunk!
3. A darabokat kérjük kotta nélkül játszani (a kamaradarabok kivételével)!
4. Alapfokú oktatásban résztvevő tanulók jelentkezését várjuk!
5. A nevezési díj határidőre való beérkezése, (a megtörtént befizetésről átutalási bizonylatot kérünk mellékelni az ami@szepi.hu címre)!

A jelentkezés módja:

A jelentkezéseket postai úton a 6724 Szeged, Bálint Sándor u. 14. címre, vagy faxon a 62/549-099 számra, vagy elektronikusan az ami@szepi.hu címre kérjük a mellékelt nevezési lapon elküldeni.

A nevezési díjakat - növendékeként 3000 Ft - 2019.02.15-ig kérjük átutalni a versenyt lebonyolító Dugonics András Piarista Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium 11735005-20346579 számú számlájára, közlemény rovatban kérjük a Tavaszi gitártalálkozó megnevezést és a növendék nevét feltüntetni.

A nevezési díjak utalásával kapcsolatosan a 06/62 549-092-es telefonszámon tudnak bővebb felvilágosítást kérni.
A növendékek és a kísérők igény szerint ebédelhetnek az iskola ebédlőjében.
Az ebéd ára: 900 Ft/fő.
Ebédet csak annak tudunk biztosítani, aki igényét a jelentkezési lapon feltünteti.
Ebédet csak a helyszínen lehet fizetni, az átutalás nem lehetséges!
Ebéd igényét 2019.03.01-ig a megrendelések miatt kérjük jelezni.
Második napra reggelit 600Ft/fő és ebédet is 900ft/fő tudunk biztosítani, melynek igényét szintén 2019.03.01-ig kérjük jelezni.

A nevezési díjakról és az ebédről igény szerint számlát tudunk adni, amit kérünk előre jelezni.

A találkozó helyszíne a Dugonics András Piarista Gimnázium díszterme.

A program regisztrációval kezdődik, utána 09:00-kor nyitóbeszéd és sorsolás.

A sorsolás és a nyitóbeszéd után következik a gitárprodukciók bemutatása.

A gitárosok számára a felkészülés alatt a tantermekben pogácsa és üdítő ital áll rendelkezésre és az iskolában található büfé egész nap várja az érkezőket.

13:00 óra körül kerül sor az ebédre a Piarista Gimnázium ebédlőjében.

16:00-tól a zsűri a gitáros növendékek, valamint a tanszakok teljesítményét értékeli és díjazza. Az értékelést követően a napot rövid koncerttel zárjuk, ahol a pécsi SARAbande gitárzenekar és az SZTE Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakközépiskola tanulói lépnek föl.

A második napon a csoportos foglalkozásokon gitárzenekart alapítunk, a közös számokat fogjuk kidolgozni és zenekari felállásban a koncert keretében előadni (a foglalkozások beosztását a program tartalmazza).
A zenekari darabokat a résztvevő tanárok előzetes egyeztetéssel vagy a találkozó második napján közös döntésük alapján választják ki. Célszerű ritmikailag és dallamilag jól olvasható, könnyen értelmezhető kamarazenei műfajból kiválasztani az előadásra megszólaltatni kívánt darabokat. A tavalyi évben a trió és a kvartett hangszeres kamarazenei összeállítások szolgáltatták az alapját a közös munkánknak. A kiválasztásra került darabok szólamait a növendékek hangszeres tudásának megfelelően begyakoroltatjuk, és a nap második felében koncert keretén belül előadjuk. Lehetőség van akár más tanár irányításával is begyakorolni, átjátszani a szólamokat, amelyre természetesen külön termet biztosítunk. Ezzel a kezdeményezéssel erősíteni szeretnénk a résztvevő tanszakok közötti együttműködést és a gitárosok baráti kapcsolatait. Sára Erika

Ennek megvalósításához kezdeményezzük, illetve szeretnénk kérni az előzetes kapcsolatfelvételt a lent megadott elérhetőségek egyikén a közös előadási darab kiválasztásával kapcsolatban.

Ez a nap a találkozó szabadon választott programját képzi.
Az eddig résztvevő partnereinkre föltétlenül számítunk, és bízunk abban, hogy az idén is két naposra tervezett rendezvényt hasonlóan jó hangulatban tudjuk eltölteni.

Ez a nap a találkozó szabadon választható programját képzi, tehát a részvétel nem kötelező. A résztvevők számára a gimnázium kollégiumában péntek és szombat estére szállást tudunk biztosítani, melynek díja 2500Ft/fő/éj.

A Találkozó egyéb programjairól tájékoztatást adunk!

A programzáró időpontja: 2019.03.10. vasárnap 14:00.

Szervező tanár:
Szalkai Sándor
Mobil: 20/5610 320
Fax: 62/ 549 099
e-mail: szalkai.sanyi@gmail.com
honlap: www.szepi.hu

Vajtó Gergely
Mobil: 70/6329 609
e-mail: Gergely.vajto@gmail.com

Bármilyen kérdés esetén szívesen állunk rendelkezésükre az ami@szepi.hu e-mail címen.
A találkozóra minden növendéknek és kollégának sikeres és örömteli felkészülést kívánunk!

Szeged, 2018. december 18.

Tisztelettel:
Fábri Géza
Intézményegység vezető

Faragó Csilla M. Flóra
Intézményegység vezető