Selyben Zsigmond 11. C osztályos tanuló 2024. április 29-30-án, Azerbajdzsánban (Baku) megrendezésre került Junior Nemzetközi Csapatversenyen (Ragof Orujov Kupa) a magyar csapat Zsigmond győztes meccsével a
3. helyen végzett!
Kedves Szülők, Diákok!
Kedves Érdeklődők!
2024. május 15-én szerdán 17:00 órakor kerül megrendezésre iskolánk hagyományos Pünkösdi koncertje.
A hangversenyen a Piarista Gimnázium művészeti iskolájának növendékei és tanárai együtt ünnepelnek, énekelnek, majd a vizuális műhelyek is bemutatkoznak az esemény második részében...
2024.05.23. csütörtök 16.00-18.00
Helyszín: Szegedi Piarista Iskola aula
Szeretettel hívjuk Közösségünket, Tanárokat, Diákokat és Szülőket, a pünkösdi diáktáncházba.
A művészeti iskola népzenész növendékei a diáktáncházban maguk szolgáltatják a muzsikát, énekelnek és segítenek nekünk bekapcsolódni, részt venni a csodában.
Csókás Kira Virág 10. C osztályos tanulónk 2024. május 10-én Csehországi Brnoban megrendezésre kerülő Olimpiai Reménységek Versenyén (ORV) női kétpárevezésben (2X) a 4. helyen, a női nyolcasban (8+) pedig a 3. helyen végzett!
2024.05.11-én a Lengyelországi Radomban az Európai Judo Szövetség által megrendezett EJU KATA TOURNAMENT versenyen vettek részt a Kis-Dunamenti Judo SE képviseletében a Szegedi Piarista Iskola két tanulója, Király Dóra (tori) 10. A és Kósa Réka (uke) 9. C osztályos tanulók. A versenyen kadét korosztályosként indultak a Junior versenyzők között, ahol az előkelő második helyezést érték el...
Kedves Szülők!
Kedves Diákok!
Kérem ismerkedjenek meg Kaesz Bernadett zongoristával, leendő művésztanárunkkal, aki várja a lelkes zongorázni vágyó növendékeit a 2024/25. tanévtől a Szegedi Piarista Iskola Alapfokú Művészeti Iskolájába...
Idén tizenötödik alkalommal rendezte meg a Szegedi Piarista Iskola Alapfokú Művészeti Iskolája a már hagyománnyá vált Tavaszi Gitártalálkozót. A rendezvényre Budapest, Kazincbarcika, Szeged, Kecskemét, Kiskunhalas, Szentes, Orosháza, Makó, Csongrád, Sándorfalva, és a határon túli Zenta városából érkeztek a gitáros növendékek, tanáraik és a kísérőik...
Imre Petra 12. B osztályos tanulónk az 2024. április 27-én Gödöllőn megrendezett Magyar Bajnokságon U20-as korosztályban 10.000m-en
1. helyezést ért el.
Kedves Szülők!
Kedves Kollégák!
Kedves Alkotók, Diákok!
Fogadják szeretettel a teremtésvédelem témakörében megrendezésre került "Teremtett világ és az ember" című képzőművészeti kiállításának teljes anyagát (képekben zenével)..
2024.04.20-án Cegléden megrendezésre került Judo Kata Országos Bajnokságon vett részt a Kis-Dunamenti Judo SE képviseletében a Szegedi Piarista Iskola két tanulója, Király Dóra (tori) 10. A és Kósa Réka (uke) 9. C osztályos tanuló...
Csókás Kira Virág 10. C osztályos tanulónk 2024.04.20-21-én, Budapesten U17-es evezős válogató versenyen vett részt!
A válogatón NS1 (női egypár) kategóriában a 2. helyen végzett, mely eredményével kvalifikálta magát a Serdülő válogatottba is!
A második napon már a Magyar Válogatott dublójával versenyzett...
2024. április 20-án került megrendezésre a Lupa-Kupa.
Első alkalom volt, hogy az alapozó időszak után összemérjék erejüket a versenyzők. Ezzel a versennyel elindult az idei szezon...
2024. április 10-én Gödöllőn az Országos Mezei Diákolimpián a következő eredmények születtek:
- 3. hely: 12. B Imre Petra
- 7. hely: V. kcs. csapat: 10. B Mádi Szabolcs, 10. C Hallai Péter, Óvári Csanád, Tóth Dániel, 11. B Szécsi András
- 81. hely: Szögi Kornélia Emese
Korábban már beszámoltunk róla, hogy iskolánk négy diákja részt vesz a műholdépítő versenyen. Hetekig tartó munka után sikerült időre beadni az angolul írt CDR-t (Critical Design Review), mely a méréseket, számításokat és a kivitelezést tartalmazta. A döntőbe nem került be a Pay-2-win csapat, de a 71%-os értékeléssel mindannyian elégedettek voltunk.
Bárdos Inez Ildikó 11. C tanulónk 2024. április 12-14. között Szarajevóban megrendezésre került WAKO Kick-box Európa Kupán utolsó éves juniorként -55 kg-ban junior és felnőtt korosztályban is aranyérmet nyert!
Gratulálunk sikerének!
2024. április 12-én rendezték meg Budapesten a Katolikus Pedagógiai Intézetben a verseny döntőjét. Iskolánk három tanulója kapott meghívást az első két fordulóban elért eredménye alapján.
Jusztin Mátyás (9. A) a kilencedik évfolyam 7. helyezést, Bálint Eszter (11. A) a tizenegyedik évfolyamon a 10., míg Nagy Zétény (11. A) a
9. helyezést érte el.
Kedves Szülők!
Szeretettel várjuk és hívjuk az alábbi előadásunkra: Művészet, boldogulás, teljes élet
Mit is képviselnek a művészet oktatással foglalkozó pedagógusok ebben az ingerekkel, információkkal, megnövekedett tanulmányi mennyiséggel és nehézségekkel teli világban, ahol a technológiai eszközök mellett...
Április 10-én szerdán 17:00 órakor Iskolán aulájában Teremtésvédelem az ember és a teremtett világ címmel kiállítás lesz látható.
A kétfordulós magyarországi piarista tanulók számára kiírt pályázatra összesen öt városból érkezett mintegy 70 alkotás és pályamunka.
Sándor Anna és Sándor Bertalan 9. B tanulóink 2024. április 6-7-én, Cegléden megrendezett Tollaslabda Diákolimpia országos döntőjében képviselték iskolánkat...
Bárdos Inez Ildikó 11. C tanulónk 2024. március 22-24. között megrendezésre került Italian World Cup 2024 elnevezésű kick-box versenyen a saját súlycsoportjában bronz érmet nyert!