Osztályfőnökünk egyik nap elmondta nekünk, hogy talált egy pályázatot, amivel Lengyelországba utazhatnánk osztálykirándulásra. Ha szeretnénk, megírja, de ne éljük bele magunkat, mert nem biztos, hogy nekünk ítélik az erre fordított összeget. Tanár Úr hosszas munkája után benyújtotta a pályázatot, majd izgatottan vártuk, megnyerjük-e. Egy keddi napon érkezett a hír, hogy bizony megnyertük, úgyhogy megyünk Lengyelországba.
Május 7-én, egy meleg reggelen indultunk el a felejthetetlen osztálykirándulásunkra. Nem volt az út rövid, de elütöttük az időt. Egyszer-kétszer megálltunk egy-egy benzinkútnál, majd az első hosszabb megállónk egy lombkoronasétánynál volt Szlovákiában. A majdnem nyári melegből indult csapatunk, ki-ki rövidnadrágban, vékony pólóban, pulcsiban, mikor kiszállt a buszból az alig 4 fokba, igencsak didergett. Egy kicsit hidegebb volt, mint otthon. Megvártuk, hogy mindenki átöltözzön, és így vágtunk neki annak a bizonyos lombkoronasétánynak. Az út a fák között az esőzések miatt saras volt, így nagyon csúszott. A hegyre felérve hatalmasat csalódtunk, mert olyan sűrű volt a köd, hogy a panorámából semmit sem lehetett látni. Készítettünk egy csoportképeket, majd egy rövidke pihenő után megindultunk óvatosan lefelé a meredek és csúszós hegyről. Mindenki próbált ügyelni arra, hogy ne az ő esését emlegessük még az érettségi találkozókon is. De épségben leérkeztünk a buszhoz és tovább indultunk Lengyelország felé. Első éjszakánkat egy elég jó kis panzióban (Micherda), Nedecen töltöttük.
Másnap reggel csomagjainkat visszapakolva a buszba, indultunk el Nedec várához. Kicsit hideg volt, de a történelmi Magyarország legészakibb várából egy festői panorámát kaptunk. Tanár Úr hozott magával egy jó hosszú nemzeti színű szalagot, így minden magyar vonatkozású helyhez tudtunk rakni egy kis darabot. Ide került az első. Sajnos a hideg idő miatt a tutajozás kimaradt a Dunajec folyón, de a buszból gyönyörködhettünk a folyó melletti táj szépségében. A következő megállónk Ószandecen a Szent Kinga kolostor volt, ahol elénekeltük közösen a piarista, majd a magyar Himnuszt. A kolostorba egy székelykapun keresztül vezetett utunk. A kolostorhoz és a kapuhoz is raktunk egy-egy szalagot. Legközelebb Tarnówba, Bem apó sírjánál álltunk meg, ahol tiszteletünket tettük a tábornok előtt. Életútjának meghallgatása után ide is került a piros-fehér-zöld színű szalagból.
Innen már Krakkó volt az úti cél. A szállásunk az óvárosban a krakkói Piarista Rendházban volt. Lakhelyünknek a tetőteret kaptuk meg 32 matraccal és egy hosszú étkezőasztallal. A látványra nem voltunk felkészülve, de a paradicsomleves elfogyasztása után, amivel bennünket vártak, mindenki megnyugodott és elfogadtuk, hogy jó lesz az elhelyezés úgy, ahogy kaptuk. Estére szabad-programot kaptunk. A laktató vacsora után felfedezhettük a McDonald’s földalatti étkezőjét, majd az esti életet Krakkó belvárosában. A megtelt utcák, a kiülős éttermek, bárok, a különböző boltok kirakatai és a fehér lovaskocsik adtak egy hangulatot az éjszakának. Visszaérve takarodónál mindenkinek el kellett foglalni a matracát, majd Tanár úr hosszú őrjáratba kezdett…
Másnap közösen megnéztünk egy-két helyet a belvárosban. Láttuk a Jagelló Egyetemet, ahova szintén került egy magyar szalag, megfigyeltük az intézmény kinézetét, felépítését majd felsétáltunk Visztula folyó bal partján lévő Wawel-dombra, a királyi várba. Ezeken a helyeken jóval okosabbak lettünk két osztálytársunk „idegenvezetésének” köszönhetően. Majd bementünk a Székesegyházba, ahol először felmentünk a szűk lépcsőkön a toronyba, ott az óriásharang mellé kötöttünk egy szalagot, majd megkerestük Szent Hedvig és Báthori István síremlékhelyeit, azonban a nagy tömegben csak röpke tiszteletadára volt lehetőségünk.
A délutáni programunk Auschwitzban folytatódott. Megérkezve egy reptéri átvilágítás után, már a területen egy magyar idegenvezető avatott be minket az ott történt dolgokba. Ekkor kezdetét vette egy hosszabb, mély hangvételű és megrázó túra a haláltábor területén. A különböző kiállítótermeken, a magyar kiállításon és a gázkamrán csendben vonultunk át, ezzel is kifejezve tiszteletünket. Majd átmentünk Birkenauba, ahol megnéztük a zsidók “lakhelyét” és a láger körülményeit. Megtört hangulattal értünk vissza a szállásra. Valamennyiünket megrendítette az ott hallott és látott történelmi visszaemlékezés.
A vacsora után az utolsó esténket kihasználva, kis csapatokba verődve sétáltunk a városban. Másnap reggel, csomagokkal buszra várva, indultunk el a krakkói Piarista Gimnázium felé, ahova egy barátságos röplabdameccs reményében mentünk. Először bemutatták nekünk az iskolát, majd megérkeztünk a tornaterembe. Az ellenünk felállított összeszokott, névre szóló mezes csapat nem tűnt túl barátságosnak, úgyhogy az újonnan megalakuló 10 C-s rögtönzött röplabdacsapat hosszú, véres küzdelem után vereséget szenvedett. A fiúk nem akarták ezt hagyni, kihívták őket fociban, amit viszont simán megnyertek, így végül nem volt okunk a szomorkodásra. A sportjátékok után buszra szálltunk és elindultunk a hazafelé vezető úton. Egy fontos megállónk Orawkav volt, ahol egy hosszabb pihenő, templomnézés és szalagtűzés után, már végleg Szeged volt az úti cél.
Köszönjük, Tanár úr a sikeres pályázatírást és a lehetőséget, hogy ilyen felejthetetlen úton vehettünk részt. Köszönjük a kísérőknek, Kecskés Fanni tanárnőnek és Tóth Ábrahámnak, hogy velünk tartottak és közösen fedezhettük fel Lengyelországot.
