"Mesterségünk címere: M.A."

Tanév: 
2022-2023

Szeretettel várjuk a kedves szülőket szeptember 19-én 17 órai kezdéssel, a Szülők Iskolája első előadására. Ezen alkalmon megpróbáljuk szavakba foglalni azt a pedagógiát, amely diákjainkat a piarista évek során formálja. A piarista nevelés évszázados múltra tekint vissza, amiből a lényeget szeretnénk megragadni.

Azok a tanárok, akik a piarista iskolában tanítanak, legyenek bár szerzetes- vagy világi tanárok, megkapnak egy-egy színt, árnyalatot a piarista hivatás egészéből. A teljességet Kalazanci Szent József alakjában találjuk meg, aki minden piarista számára vonatkoztatási pont. Mivel a „Szülők iskolája” programot a szülői háttér erősítésére indítottuk el, ennek fontos része, hogy a családok iskolánk hagyományait közelebbről megismerjék. Ezért az előadás különösen hasznos lehet azok számára, akik az idei tanévben kezdik el velünk a közös utat. Együttlétünk végén kerül sor iskolánk 300 éves évfordulójára készült A Piarista 300 éve Szegeden című     emlékkönyv bemutatására, amelyet a kötet szerkesztője, Károlyi Attila fog tartani. Aki szegedi, elődeire találhat benne; aki tanár, magára ismerhet a régiek sikereiben és botlásaiban; aki diák vagy cserkész, csínytevési ötleteket és példaképeket találhat benne; a szülők és érdeklődők pedig bekukucskálhatnak a régi és a mai piarista iskola izgalmas, titkos világába. Lapozd velünk együtt!

Az előadás időpontja: 2022. szeptember 19-én 17 órakor, másfél órás időtartamban
Helyszíne: az iskola 2. emeleti Dísztermében
Előadók: Károlyi Attila, Keserű György és Nagy Mariann, iskolánk tanárai

A részvétel ingyenes. A bemutatott könyv megvásárlására lesz lehetőség.