Teremtésvédelem fotópályázat - eredmények

Tanév:

A Patrocinium ünnepségsorozat keretén belül Teremtésvédelem témakörében fotópályázatot hirdetett az iskola.

Három témakörben vártuk a növendékalkotásokat:

  • A teremtett világ szépsége (az ember által érintett világ)
  • Az ember beavatkozása a teremtett világba (fogyasztás, pazarlás, rombolás)
  • Az ember és a teremtett világ harmóniája

A beérkezett pályamunkákat három főből álló bizottság bírálta el a következő szempontok alapján:

  • mennyire illeszkedett a beküldött alkotás témája a fotópályázat témaköreihez
  • milyen a művészeti hatása a fotónak, az alkotó perspektívája és kifejezésmódja
  • fotótechnikai szempontok szerint.

A beküldött alkotások alapján a három kiírt pályázati témából „Az ember beavatkozása a teremtett világba (fogyasztás, pazarlás, rombolás)” témára nem érkezett pályamunka, ezért ennek megfelelően a fennmaradó két kategória mentén értékelt a zsűri.

A pályázat izgalmas eredményt hozott, hiszen többszörös holtverseny született a témakörökön belül a helyezések tekintetében. Minden fotómunka nyomtatásra kerül, amelyből az iskola aulájában kiállítás lesz látható.

A pályamunkákat beküldők névsora:

  • Móricz Kristóf - 7. A
  • Nógrádi Marcell - 11. A
  • Móricz Máté - 10. A
  • Mader András Béla 9. B
  • Sümegi Botond Gábor - 9. C
  • Antal Lili Jázmin - 11. C
  • Maróti Bence Bálint - 9. B
  • Meszlényi Benjamin 10. C