"Mert elfut a víz és csak a kő marad" (HAT-18-02-0073) projekt beszámolója

Tanév: 
nincs

A szegedi Dugonics András Piarista Gimnázium szoros kapcsolatban van a temesvári Gerhardinum Római Katolikus Teológiai Líceummal, amely intézmény a trianoni döntést megelőzően piarista iskola volt, a Piarista Rend Magyar Tartományának iskolája. A szegedi Dugonics András Piarista Gimnáziummal hosszú ideje baráti és testvériskolai kapcsolatot ápol. A temesvári iskola küzd a magyar tagozatáért, a magyar (katolikus) közoktatás megtartásáért, melynek jó eszköze volt a Határtalanul program keretében megvalósuló együttműködés. A programunk célja az volt, hogy a meglévő testvériskolai és testvérvárosi kapcsolatot tovább erősítsük és fejlesszük. A program közös terméke egy közösen elkészített, elsősorban a temesvári iskola beiskolázását segítő, az iskolát népszerűsítő kis-videó lett. A magyarországi diákok számára ismeretet és megerősítést jelentett a kisebbségi létben lévő diáktársak helyzetének megismerése. A temesvári diákok megismerhették szegedi helytörténet fontos elemeit és a piarista rend történetével is ismerkedhettek.

2018. október 8. (hétfő) - Előkészítő óra
Az előkészítő órákat Károlyi Attila tanár úr vezette, aki iskolánk magyar-történelem szakos igazgatóhelyettese, a testvériskolai kapcsolatok felelőse és a Csongrád Megyei Honismereti Egyesület egyik tisztségviselője. Az előkészítést „projektnap” formájában bonyolítottuk le. Bemutatásra került a magyarság bánsági története, Temesvár jelenlegi etnikai megoszlása, a Piarista Rend bánsági története és a toleráns és kooperatív viselkedés alapszabályai.

2018. október 18-22. - Utazás Temesvárra és Erdélybe
A kirándulás kezdetén a szegedi és temesvári diákok vegyes csoportokban tekintették meg Temesvár értékeit és az elkészítendő videóhoz fotókat és videókat készítettek. A temesvári diákok kis csoportokban bemutatták a városuk nevezetességeit és magyar vonatkozásait a magyarországi diákoknak. Ezen kiscsoportos helytörténeti sétán Temesvár nevezetességeiről és legszebb helyeiről fotók és videók készültek.
Ezt követően a temesvári iskola tanítási óráin vettek részt közösen a diákok. Ezeken a foglalkozásokon is fotókat és videókat készítettek, amelyek segítségével bemutatták az iskola szakmai munkáját.
A nap végén a magyarországi és bánsági diákok a temesvári iskola tornatermében közös focimeccsen vettek részt, illetve a kollégium közösségi terében társasjáték bajnokságban vettek részt. Ezekről a programokról fotók és videók készültek, melyek a temesvári partnerintézmény kollégiumi lehetőségeit kívánta bemutatni.

Két szegedi beszámolója a kirándulás további részéről:
Néhány temesvári diákkal kiegészülve másnap kirándulást tettünk Kolozsvárra. Az út hosszúra nyúlt, de ahogy megérkeztünk, finom vacsorával vártak minket a szálláson. A buszon szinte végig szólt a zene egészen Michael Jackson-tól a Szomorú Szamuráj-on át volt minden. Persze azt nem is kell mondani, hogy megérkezésünk után 2 perccel már mindenki tudta a wifi jelszót... Az utazás alatt jobban megismerhettük egymást is. Szállás jó volt, ahogy az étel is. A kolozsvári városnézés élvezetes volt. Itt megismerkedhettünk a város nevezetességeivel, mint Mátyás szülőháza, a Házsongárdi temető, a sok templom és a hatalmas kultúra. Érdekes volt látni a város forgalmát, mert amíg az úton 10 percig tartott a zöld, addig a gyalogos átkelőn 20másodpercig. Kolozsvári kalauzunk Gyuri bácsi volt, aki piarista konfráter. Ő körbevezetett minket egy régen piaristák által működtett templomon és annak kriptáját is megtekintettük, majd egy iskolát néztünk meg, amely egykor helyt adott a piarista nevelésnek. Az külön érdekes volt, amikor a temetőbe végignézhettünk egy gyászmenetet, ahol a koporsót szállító sofőr konkrétan telefonált vezetés közbe. De minden esetre érdekes és élvezetes volt egy ilyen eseményt is személyesen látni. Ja, és persze a Piarista temetőkertnél való közös „O Pater” is különösen jó hangulatú volt! Este hullafáradt volt mindenki, de vacsora után még belefért egy kis activity, amit mindenki élvezett. 10 óra körül tért nyugovóra a csapat.
Kolozsvárról Torda felé vettük az irányt. A buszút során megnéztük Torockót. Tordára érve először a Tordai sóbányát tekintettük meg idegenvezető kíséretével. Nagyon tetszett mindenkinek a bánya, elképesztő, hogy mekkora a bánya és mennyi só található ott. Majd Tordán megnéztük a hasadékot is. Nekem a kirándulás során ez tetszett a legjobban, mivel rég másztam már hegyet, így rendkívül jól esett és olyan szép volt. Mindnyájan megcsodálhattuk a természet gyönyörű őszi „arcát”.  Aztán utunkat Nagyenyed felé vettük. Végül, de nem utolsó sorban osztályunk a Kőközi-szorosnál lyukadt ki, ahol ismét egy kisebb túra várt ránk. Miközben hősiesen caplattunk fel a dimbes-dombos hegyvidéken elkapott minket egy heves jégeső, de ennek ellenére is a csapat túlnyomó része megtekintette a várromot majd elázva, fejtől-talpig sárosan beültünk a buszba és elmentünk Nagyenyedre elfoglalni a szállásunkat.
Nagyenyedről Segesvár felé vettük az utunkat, ahol Molnár Lehel piarista paptanár újmiséjén vettünk részt. Maga a mise nagyon érdekes volt, de hosszú. Olyan pesti piárosokkal is összefutottam, akikkel utoljára a nyáron találkoztam, és nagyon jó érzés volt újra együtt nevetni, és mesélni egymásnak. Úgy éreztem magam, mint egy nagy családban, akiknek a tagjai nagyon rég látták egymást. A mise után, pedig egy kis eszem-iszomon vettünk részt. Miután mindenki evett egy kis sütit, és ivott egy keveset, elmentünk ebédelni, mert senkinek nem volt elég a pár falat édesség, hogy olthassa éhségét. Egy közeli pizzázóban álltunk meg, ahol kedvünkre ehettünk. Teli hassal távoztunk onnan. Utána elfoglaltuk a szállásunkat a várban, ami Dracula szülőházával srégen szemben található. Miután mindenki berendezkedett, és kipihente magát, elindultunk egy kis városnézésre. Megnéztük a szép, díszes óratornyot, majd a főtérre néző szarvas szobrot, ami az egyik sarki ház faláról néz a tér irányába. Utána pedig, kaptunk még szabadidőt, hogy körbejárhassuk az óvárost. Mikor összegyűltünk a szálláson, nekiláttunk a vacsorának. A lányok többsége nagy izgalomban volt, mert meglepetéssel készültünk egyik osztálytársunk szülinapjára. Evés után, lufikat fújtunk fel, és előkészítettük a tortát, ami banánokra szúrt gyertyák voltak, mert a kedvenc étele ez a gyümölcs. Utána a ,,Country Roads”-ot énekelve bevonultunk és odaadtuk neki az ajándékot, a tortáját, illetve a lufikat. Szerencsére jól sikerült a meglepi, és örült neki. Ezeket követve mindenki mehetett, amerre látott, a szálláson belül. Az osztály nagy része zenéket hallgatva táncoltak, és énekeltek. Rengeteget mulattunk ezen az este.
Reggel nem kellett olyan korán kelni, bár én, és velem egyetemben sokan mások is, a hat órás harangszóra ébredtünk egy segesvári utcában. Miután reggeliztünk és becsomagoltunk, el is indultunk első úticélunkhoz, Gyulafehérvárra. Egy kis buszút már meg se kottyant, és hirtelen ott is találtuk magunkat a püspökségen. Sajnos, kívül fagyoskodva tudtuk csak megnézni, így tovább is indultunk, hogy hazaérjünk időben.

2019. március 14-17. – Utazás Szegedre és környékére

A szegedi piarista diákok és a temesvári katolikus iskola diákjai közösen vettek részt szentmisén, ahol a ’48-as forradalom kitöréséről is megemlékeztek. Mivel a temesvári iskolát is a piarista rend alapította, így segítséget kaptak abban, hogy a közös „piarista” identitás megtapasztalásán keresztül hatékonyabb tudják megélni a magyarságukat és katolikusságukat.
Majd a szegedi diákok bemutatták azokat a Szeged városához köthető piarista vonatkozású történelmi emlékeket, amelyek őrizhetik valamilyen formában a temesvári és a szegedi iskolák közös piarista múltját. Ennek keretében közös városismereti versenyen vettek részt a diákok. A temesvári és a szegedi diákok közösen megkoszorúzták Dugonics András piarista szerzetes szobrát.
A szegedi diákok bemutatták az iskola videós-szakkörét és az iskola informatika termeit a temesvári diákoknak. Megtanították őket a videók és képek vágására és szerkesztésére. Közösen készítették el a temesvári és a szegedi iskolát bemutató videókat.
Ezt követően a temesvári diákok ismerkedtek még Szeged nevezetességeivel, elmentek a vadasparkba, közös megtekintettünk egy filmet a moziban és a szegedi uszodában pihenték ki a tanulmányi kirándulás fáradalmait.

Az iskolák közötti együttműködésben egy videót hoztak létre a diákok. A temesvári diákok bemutatták a szegedi diákoknak az intézményüket, a diákok több közös iskolai és szabadidős programon vettek részt, ezekről fotó és videó dokumentáció készül. A szegedi kirándulás során a temesvári diákok megtanulták használni a videókészítő programokat a szegedi diákoktól.

2019. április 4. (csütörtök) - Értékelő óra

Az értékelő munka során a temesvári magyarságról szerzett ismeretket kiscsoportokban összegeztük és erről faliújságot készítettünk, amely egyrészt offline formátumban jelent meg az osztályteremben és digitális formában az iskola aulájában. A projekt eredményeit digitális portfolióként állítottuk össze, hogy a következő alsóbb évfolyamok is át tudják venni, tanulni tudjanak belőle. Végül a diákok megjelölték azokat a célokat, amik mentén a testvériskolai kapcsolatot fejleszteni szeretnék.

 

A projekt videója:

 

Az együttműködés keretében elkészítésre került termék: