A Demokratikus Ifjúságért Alapítvány szervezésében részt vehetett a vitaklubunk néhány tagja "Az egy hajóban evezünk" projekt országos vitatalálkozóján Budapesten
március 29-én.
Az egész napos tartalmas program keretein belül részt vehettünk sok-sok játék mellett egy kerekasztal-beszélgetésen, melynek témája az volt, hogy hogyan lehetünk aktív tagjai a társadalomnak...
2025. március 21-én a zajlott a IX. Nits Márta Országos Népdaléneklési Verseny Budapesten.
A magas színvonalú vetélkedőn, ezúttal, Dunántúl népzenei dialektusunk volt a kötelező tájegység, amelynek népzenei anyaga legalább olyan színes, változatos, mint a népviseleteinek világa...
2025. március 21-én Bach születésnapját ünnepelték a Művészeti Iskola zongora és orgona szakos tanulói.
A Szeged Dómban nagyszerű előadáson vettek részt, majd játszhattak Magyarország legnagyobb orgonáján. Köszönjük a lehetőséget Nagy Péternek, a Dóm orgonistájának.
2025.03.22-én a Olaszországi Pordenonéban az Európai Judo Szövetség által megrendezett EJU KATA TOURNAMENT versenyen vett részt a Kis-Dunamenti Judo SE képviseletében a Szegedi Piarista Iskola két tanulója, Király Dóra (tori) 11. A (uke) és Kósa Réka 10. C osztályos tanulók...
Alapfokú Művészeti Iskolának a hétvégén szombaton tartotta meg a Művész mustra névre keresztelt programsorozatának első alkalmát.
A város különböző pontjairól és iskoláiból érkezett diákok egy kis reggeli bemelegítést követően kis csapatokban járva látogatták a népi ének, népi furulya, gitár, zongora, gordonka és szolfézs interaktív bekacsolódásai lehetőséget kínáló foglalkozásokat. A beiskolázási célzatú programon...
2025. március 21-én a Szegedi Piarista Iskolában színes, három országról szóló gyakorlat kerül bemutatásra: helytörténetírás módszertan, élménypedagógai és interaktív gyakorlatok. Előadók között lesznek főiskolai és egyetemi tanárok, közművelődési szakemberek, civil egyesületek munkatársai, lelkész, igazgató, pszichológus...
Szegeden 2025. március 21-én
II. alkalommal készülünk a SZEPI Filmfesztiválra, amelyre ezúton várjuk az magyarországi piarista iskolákból az egyéni, illetve csoportos munkálatokkal elkészült kisfilmeket.
A beérkezett, megküldött munkák a zsűrizést követően bemutatásra kerülnek 2025. március 21-én 17.00 órakor a Szeged Piarista Iskola Dísztermében...
Szegeden 2025. április 16-án II. alkalommal kerül megrendezésre a Teremtésvédelmi témakörhöz kapcsolódóan magyarországi piarista tanulók számára meghirdetett kiállítás. Az idén a Föld napja apropóján várjuk a piarista tanulók által készített munkákat és alkotásokat képzőművészeti eszközökkel az alábbi témakörök mentén...
A 2025. február 23-án, Cegléden megrendezett Nyílt Magyar Judo Kata Bajnokságon a felnőtt (Senior) Magyar és a felnőtt Nyílt (Senior Open) versenyen bronzérmes lett Kósa Réka 10. C és Király Dóra 11. A osztályos versenyzőpáros...
Tisztelt Szülők, Kedves Felvételiző Diákok!
Elkészítettük a szóbeli beosztását a négyosztályos képzésünkre jelentkező tanulóknak. Ahol kérték, igyekeztünk a kért időpontra hívni Önöket...
Tisztelt Szülők, Kedves Felvételiző Diákok!
Elkészítettük a szóbeli beosztását a hatosztályos képzésünkre jelentkező tanulóknak. Igyekeztünk a kért időpontra hívni Önöket...
Sok diákunk bejutott és szépen szerelt az Országos Savaria történelem verseny megyei döntőjébe:
9. évfolyam (felkészítő: Sípos Attila) Varga Réka , Báics András Barnabás, Rehák Fanni, Mészáros Pál Miklós, Felhő Zétény Ákos
10. évfolyam (felkészítő: Károlyi Attila) Balázs Zétény László, Simity Éva, Szegedi Zsombor, Urbán Csaba Zoltán...
2025. március 7-én pénteken megrendezett XXIV. Deszki Maros Menti Fesztiválon a versmondó kategóriában magánénk, valamint dráma és színjáték tanszakos növendékei képviselték a Szegedi Piarista Iskola Alapfokú Művészeti Iskoláját.
A diákok az alábbi helyezésekben részesültek...
Kedves 10. évfolyamos Szülők és Diákok!
"Fakultációválasztás az érettségi, felvételi tükrében-lehetőségek és követelmények" címmel iskolánk vezetősége és pedagógusai előadást tartanak diákjaink és szüleik számára a jövő évi fakultációkkal kapcsolatban, a Szülők Iskolája keretein belül.
Időpont: 2025. február 24. 17:00
2025. február 11-én kedden lezajlott a kosárlabda házibajnokság döntője.
A benevezett csapatok közül 6. helyen a 10. A osztály csapata végzett.
A 4. helyért a 7. A és a 8. A osztályok játszottak, melyet a nyolcadikosok nyertek 10-6 arányban, így a 7. A végzett az 5. helyen...
2025. február 4-én kedden lezajlott a kosárlabda házibajnokság első fordulója.
A következő eredmények születtek...
Tisztelt Szülők, Felvételiző Diákok!
Az alábbi táblázatokban az iskolánkban felvételi vizsgát írt diákok pontszámait láthatják. Mivel a megtekintéskor mindenki megismerte saját eredményét, ezért oktatási azonosító/név nélkül közöljük azokat összevetési alapként...
Kedves Diákok és Öregdiákjainak!
2025. február 28. és március 2. között iskolánk a Szegedi Piarista Iskola adja helyszínét az első alkalommal megrendezésre kerülő Crossing névre keresztelt keresztény könnyűzenei találkozónak...
Kedves Szülők!
Szeretettel hívjuk Önöket
2025.02.03-án, 17 órai kezdettel "Érettségi és felvételi - lehetőségek és követelmények" címmel következő Szülők Iskolája alkalmunkra. A sikeres pályaválasztás alapjairól iskolánk pedagógusai Kissné Oláh Boglárka és Butty Bertold tartanak előadást - elsősorban 10. - 12. osztályos diákjaink és szüleik számára...
Tisztelt Szülők, Kedves Felvételiző Diákok!
A Dugonics András Piarista Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium magyar nyelv és irodalom, matematika, valamint angol nyelv tantárgyakból felvételi előkészítőt hirdet jelenlegi 6. és 8. osztályos tanulók részére....