X. jubileumi Gitártalálkozó

Tanév: 
2017-2018

 

X. Tavaszi Gitártalálkozó jubileumi rendezvény

 A szegedi Dugonics András Piarista Gimnázium Alapfokú Művészeti Iskolájának és a Karolina Művészeti Iskolájának rendezésében

2018. 03. 10-11-én, szombaton és vasárnap

zeneiskolák és művészeti iskolák gitár tanszakai részvételével

 

Idén kerül tizedik alkalommal megrendezésre a Tavaszi Gitártalálkozó, amelynek kezdetben a Dél-alföldi régió gitárosainak összefogása volt a célja, ez alkalommal azonban ezen kereteket kinőve az ország más régióinak gitáros palántáit is fogadja. Külön öröm számunkra, hogy határon túlról is érkeznek hangszeres diákok és tanáraik.

A gitártalálkozót az idén is két naposra tervezzük.

Az első napon a jelentkezők egyéni és/vagy kamara kategóriájú produkciókkal mutatkozhatnak be szabadon választott darabokkal az egyetemes gitárirodalomból (például: reneszánsz, barokk táncokkal, klasszikus, illetve romantikus, XX. századi szerzeményekkel, vagy más, a repertoárjukban szereplő zenedarabbal). A kamara produkcióban a klasszikus gitárdarab helyett/mellett választható klasszikus gitáron előadott könnyűzenei darab is. A kamara produkcióban a növendék és tanárának közös játéka is lehetséges.

Az elhangzott produkciókat szakmai zsűri értékeli.

 

A nevezés feltételei

A részvételi szándékról külön csatolmányt küldünk, amelyet kitöltve kérünk vissza 2018.01.31-ig!

1. A jelentkezési lapon a becsült játékidőt kérjük feltüntetni!

2. Klasszikus gitártechnikát használó gitáros növendékeket várunk!

3. A darabokat kérjük kotta nélkül játszani (a kamaradarabok kivételével)!

4. A tárgyból felsőbb tanulmányokat folytató vagy végzett növendék a találkozón nem vehet rész!

5. A nevezési díj határidőre való beérkezése!

 

A jelentkezés módja:

A jelentkezéseket postai úton a 6724 Szeged, Bálint Sándor u. 14. címre, vagy faxon a 62/549-099 számra, vagy elektronikusan az ami@szepi.hu címre kérjük a mellékelt nevezési lapon elküldeni.

A nevezési díjakat - növendékeként 3000,-Ft - 2017.02.22-ig kérjük átutalni a versenyt lebonyolító Dugonics András Piarista Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium 11735005-20346579 számú számlájára. A nevezési díjak utalásával kapcsolatosan a 06/62 549-092-es telefonszámon tudnak bővebb felvilágosítást kérni.

A növendékek és a kísérők igény szerint ebédelhetnek az iskola ebédlőjében. Az ebéd ára előreláthatóan: 800 Ft.

Ebédet csak annak tudunk biztosítani, aki igényét a jelentkezési lapon feltünteti.

Ebédet csak a helyszínen lehet fizetni, az átutalás nem lehetséges!

A nevezési díjakról és az ebédről igény szerint számlát tudunk adni, amely igényt kérünk előre jelezni.

A találkozó helyszíne a Dugonics András Piarista Gimnázium díszterme. Érkezés reggel 9:00 óra. A program regisztrációval kezdődik, utána 09:45-kor nyitóbeszéd és sorsolás.

A sorsolás és a nyitóbeszéd után következik a gitárprodukciók bemutatása.

A gitárosok számára a felkészülés alatt a tantermekben pogácsa és üdítő ital áll rendelkezésre, valamint az iskolában található büfé egész nap várja az érkezőket.

13:00 óra körül kerül sor az ebédre a Piarista Gimnázium ebédlőjében.

16:00-tól a zsűri a gitáros növendékek, valamint a tanszakok teljesítményét értékeli és díjazza. Az értékelést követően a napot rövid koncerttel zárjuk, ahol a SZTE Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakközépiskola tanulói lépnek föl.

A második napon a csoportos foglalkozásokon gitárzenekart alapítunk, a közös számokat fogjuk kidolgozni és zenekari felállásban a koncert keretében előadni (a foglalkozások beosztását a program tartalmazza).

A zenekari darabokat a résztvevő tanárok előzetes egyeztetéssel vagy a találkozó második napján közös döntésük alapján választják ki. Célszerű ritmikailag és dallamilag jól olvasható, könnyen értelmezhető kamarazenei műfajból kiválasztani az előadásra megszólaltatni kívánt darabokat. A tavalyi évben a trió és a kvartett hangszeres kamarazenei összeállítások szolgáltatták az alapját a közös munkánknak. A kiválasztásra került darabok szólamait a növendékek hangszeres tudásának megfelelően begyakoroltatjuk, és a nap második felében koncert keretén belül előadjuk. Lehetőség van akár más tanár irányításával is begyakorolni, átjátszani a szólamokat, amelyre természetesen külön termet biztosítunk. Ezzel a kezdeményezéssel erősíteni szeretnénk a résztvevő tanszakok közötti együttműködést és a gitárosok baráti kapcsolatait.

Ennek megvalósításához kezdeményezzük, illetve szeretnénk kérni az előzetes kapcsolatfelvételt a lent megadott elérhetőségek egyikén a közös előadási darab kiválasztásával kapcsolatban.

Ez a nap a találkozó szabadon választott programját képzi.

Az eddig résztvevő partnereinkre föltétlenül számítunk, és bízunk abban, hogy az idén is két naposra tervezett rendezvényt hasonlóan jó hangulatban és oldott légkörben tudjuk eltölteni.

Ez a nap a találkozó szabadon választható programját képzi, tehát a részvétel nem kötelező. A résztvevők számára a gimnázium kollégiumában tudunk szállást biztosítani (hálózsákot és ágynemű huzatot kérjük, hozzanak magukkal!)

Szállásdíj: 2000,-Ft

A Találkozó egyéb programjairól tájékoztatást adunk!

A program záró időpontja: 2018.03.11. vasárnap 14:00.

 

Szervező tanár:

Szalkai Sándor

Mobil: 20/5610 320

Fax: 62/ 549 099

e- mail: szalkai.sanyi@gmail.com

honlap: www.szepi.hu

 

Vajtó Gergely

Mobil: 70/6329 609

e-mail: Gergely.vajto@gmail.com

 

Bármilyen kérdés esetén szívesen állunk rendelkezésükra az ami@szepi.hu e-mail címen. A találkozóra minden növendéknek és kollégának sikeres és örömteli felkészülést kívánunk!

Szeged, 2017. december 15.

 

Tisztelettel:

Fábri Géza

tagozat vezető

 

Faragó Csilla M. Flóra

tagozat vezető