Hírek, események az iskola életéből

2022. november 5-én, szombaton rendezte meg a Rácz Kickboxing Team, a VI. Nádudvari Gasztro Kupa országos kick-box versenyt. Az ország 30 klubjának 333 nevezése érkezett a versenyre...

Csiszár Csenge 10. C tanulónk a 2022. október 8-án, Szegeden megrendezett Judo Országos Bajnokság ifjúsági B-korcsoportjában, +70 kg-os súlycsoportban III. helyezést ért el, a felnőtt 78 kg-ban pedig 5. lett...

2022. november 4-én, szentmise keretében, az osztályfőnökök feltűzték a szalagokat végzős diákjainknak.

jubileumi könyv
Szegedi Piarista Iskola, 2022

Az első piaristák 1720-ban telepedtek le Szegeden, és 1721-ben nyitották meg iskolájukat, amely a mai Dugonics András Piarista Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium. Az azóta eltelt 300 év színes történetét mutatja be a többszerzős kötet.

A Megyei Mezei Diákolimpián (2022.10.27., Hódmezővásárhely) induló 6 csapatunkból 5 csapat jutott Országos Döntőbe, amelyet 2023.04.19-én rendeznek Gödöllőn...

Csókás Kira Virág 9. C osztályos tanulónk az alábbi szép eredményeket érte el úszásban...

Az MVM Szeged VE négy kiválósága is díjat kapott a Magyar Kajak-Kenu Szövetség évzáróján. A parakenus hölgyeknél a világbajnoki bronzérmes Varga Katalint, a felnőtt női kenusoknál Nagy Bianka, míg az ifjúsági kenusoknál a szeptemberben egyaránt korosztályos vb-címet nyerő Kiss Ágnest és Molnár Csanádot is megválasztották...

Kedves Diákok!
A csatolt fájlt megnyitva tudjátok elérni az idegen nyelvi csapatverseny felkészülési anyagait.
Fontos! Alkossatok 6 fős csapatokat és jelentkezzetek október 23-ig a nyelvtanáraitoknál (csapattagok nevei + kreatív ("nyelves") csapatnév).
Csapatalkotás: nincs nyelvhez vagy évfolyamhoz kötve.
További információk később...

A Dugonics Társaság és a Szegedi Piarista Iskola 2022. október 18-án megemlékező koszorúzást tartott Dugonics András piarista szerzetes, író, paptanár, egyetemi oktató születésnapja tiszteletére. Az ünnepségen beszédet mondott Máder Béla a SZTE Klébelsberg Könyvtárának nyugalmazott igazgatója és Szendrényi Borbála Eszter, iskolánk 12. B osztályos tanulója...

A Mentés Másként Együttes, Fábri-Ivánovics Tünde – ének, dob, csengők, Fábri Géza – koboz, tambura, ének, Barta Márton – furulya, kaval, fujara, ének, ÚTITÁRS koncertje a 2022-évi Őszi Kulturális Fesztivál kiemelt koncert eseménye volt. Megtisztelő és példamutató, hogy a koncertező művészek vendégszereplésre hívták a Népzenei Kamaraműhelyt.

Petrás Mária Kossuth díjas keramikus művész, népművész, népi énekes nótafa és előadóművész… (sorolhatnánk érdemeit) örömteli felkérésének tett eleget művészeti iskolánk három növendéke és népi ének tanára – szereplést vállaltak a Muzsikás Fesztivál keretében megrendezésre kerülő moldvai esten, amelynek házigazdája Petrás Mária volt.

Megtettük az első lépést: hirdettük muzsikaszóval, örömtánccal a teremtett világunk védelmében a közösségi összefogás erejét!

A Szegedi Piarista Iskola népzenész növendékei a néphagyomány bőséges élő vizével járultak hozzá a Vízválasztó Fesztiválhoz. Az aszály sújtotta régiókban, de egész emberiségünkre életszükségletet jelentő vízmegtartó gazdálkodásról...

2022. október 8-9. napján megrendezésre került Nyíregyházán a Magyar Súlyemelő Országos Bajnokság, melyen Varga Mira 9. C osztályos tanulónk részt vett és az U15-17 női serdülő kategóriában magyar bajnoki II. helyezést ért el, továbbá az abszolút kategóriában szintén II. helyezést ért el!

2022. október 13-án öt tizenegyedikes diákkal részt vettünk egy online Zoom találkozón, ami piarista középiskolás diákok számára, az ő részvételükkel zajlott. Itt a világ különböző pontjairól jelentkeztek be iskolák, volt aki csak a résztvevő, előadást tartó diákjaival vett részt ezen, de hívtak hallgatóságot is a szervezők, és láttunk teljes osztályokat is bekapcsolódni, akik hallgatták a sokszínű előadásokat.

2022. október 11-én a Városi Diákolimpia Mezei Futóbajnokságon vettek részt diákjaink.

Részletes eredmények a tovább mögött...

https://www.youtube.com/watch?v=INPLFC5VzGM

Az Országos Ügyességi és Váltófutó Diákolimpián szép eredményeket értek el diákjaink.

Részletek a tovább mögött...

Szeretettel várjuk a kedves szülőket október 17-én 17 órai kezdettel, a Szülők Iskolája soron következő előadására. Előadónk Dr. Baracsi Katalin internetjogász lesz. Mit tud a gyermeke online tevékenységéről? Szereti a számítógépes játékokat vagy épp videókat nézeget vagy online hírnévre vágyik? Mennyire mozognak biztonságosan az online térben?

Selyben Zsigmond 10. C tanulónk a 2022.10.08-án, Szegeden megrendezett Judo Országos Bajnokság ifjúsági B-korcsoportjában, 73 kg-os súlycsoportban I. helyezést ért el. 4 sikeres küzdelem után bizonyult a legjobbnak a mezőnyben.

Bárdos Inez Ildikó 10. C tanulónk a 2022. szeptember 30 - 2022. október 8 között Jesoloban megrendezésre került WAKO Children, Cadets and Juniors World Kickboxing Championships versenyen Világbajnoki bronz érmet nyert!

A Népzenei Kamaraműhely október 12-én az Őszi Kulturális Fesztivál keretében koncertezik - a Mentés Másként Együttes ÚTITÁRS koncertjén.

Oldalak