„Megvirágzott a diófa” koncert
Megtettük az első lépést: hirdettük muzsikaszóval, örömtánccal a teremtett világunk védelmében a közösségi összefogás erejét!
Vízválasztó Fesztivál
Varga Mira sikere
2022. október 8-9. napján megrendezésre került Nyíregyházán a Magyar Súlyemelő Országos Bajnokság, melyen Varga Mira 9. C osztályos tanulónk részt vett és az U15-17 női serdülő kategóriában magyar bajnoki II. helyezést ért el, továbbá az abszolút kategóriában szintén II. helyezést ért el!
Erasmus online meeting
2022. október 13-án öt tizenegyedikes diákkal részt vettünk egy online Zoom találkozón, ami piarista középiskolás diákok számára, az ő részvételükkel zajlott. Itt a világ különböző pontjairól jelentkeztek be iskolák, volt aki csak a résztvevő, előadást tartó diákjaival vett részt ezen, de hívtak hallgatóságot is a szervezők, és láttunk teljes osztályokat is bekapcsolódni, akik hallgatták a sokszínű előadásokat. A moderátorok is a diákságból kerültek ki, ügyesen vezették a három breakout roomba osztott csapatokat.
Erasmus online meeting
Városi Mezei Diákolimpia
Országos Ügyességi és Váltófutó Diákolimpia
Városi Diákolimpia Mezei Futóbajnokság
Városi Diákolimpia Mezei Futóbajnokság (2022.10.11., Szeged):
Országos Ügyességi és Váltófutó Diákolimpia
Országos Ügyességi és Váltófutó Diákolimpia (2022.10.13., Kecskemét)
- 3. hely diszkoszvetés V-VI. kcs fiú csapat: Dobó Zsombor 11. C, Tóth Gergő, Deme Brendon 12. B, Boróczky Botond, Megyesi Botond 12. C
- 4. hely súlylökés V-VI. kcs fiú csapat: Dobó Zsombor 11. C, Tóth Gergő, Deme Brendon 12. B, Körmendi Zénó, Megyesi Botond 12. C