Hírek, események az iskola életéből

Kiss Ágnes 11. C osztályos tanulónk négy aranyat nyert a hétvégén.

Kiss Ágnes és Molnár Csepke (10. C osztályos tanulónk) a Szolnokon rendezett I. felnőtt és ifjúsági kajak-kenu válogatón párosban nagyon szoros versenyben megnyerték a z 500 és 200 méteres döntőt, míg Kiss Ágnes egyesben is győzött, méghozzá igen nagy fölénnyel 200 és 500 méteren is. Fürdök Gábor tanítványa összesen négy számban...

Tillinkó Luca a Szabadkai Zeneiskola diákja, első osztályba jár, klasszikus hegedű szakon, Zsiga Pál tagozatában. Emellett a szegedi Dugonics András Piarista Gimnázium Alapfokú Művészeti Iskolájában népi ének szakon az 5. osztály tanulója. A zene tölti ki a mindennapjait, szabadidejében is ezzel foglalkozik, több formáció tagja...

Kedves Szülők!
Kedves Diákok és Leendő Diákjainak!

2023. május 25-én csütörtökön délután 17:00 órától a Piarista Templomban Pünkösdi koncert megrendezésére kerül sor.
A koncerten a Piarista Gimnázium művészeti iskolájának növendékei és tanárai együtt ünnepelnek, énekelnek...

2023. május 5-én fehérasztalos találkozóra hívtuk a Kalazancius Mozgalomba járó szegedi diákok szüleit. Célunk az volt, hogy a megismerkedésen, kölcsönös bemutatkozáson túl átfogó képet mutassunk az ifjúsági mozgalom történetéről, szellemiségéről, törekvéseiről, s egy szülői csoportalkalmon keresztül bepillantást engedjünk közösségünk hétköznapjainkba is...

2023. május 13-án rendezték meg a Bor Pál Fizikaverseny döntőjét.

A megmérettetésen egy feladatsort kellett megoldani, majd egy mérési feladatot elvégezni.

Jusztin Mátyás (8. A) első helyen végzett a 91%-os eredményével.

2023. május 11-én zenéltünk, alkottunk és táncoltunk.

Mi mást is lehetne még, ha az ember valami olyanra adja a fejét, ami a szívbéli öröme és annak minden izgatottságából fakadó erő, amely boldoggá tesz és kiröpít a teremtés világába, utazásra hív.
Megismertük a klasszikus zenei és népzenei művészeti tantárgyaink palettáját, a hangszereket és a közös ének erejét...

A Reneszánsz zenéjétől a Rózsaszín Párducig

A Szegedi Piarista Iskola Művészeti Iskolája 2023. április 29-30. között szombat és vasárnap immár tizennegyedik alkalommal rendezte meg a Tavaszi Gitártalálkozót...

Kedves Szülők!
Kedves Diákok!

Az alkotás és a zene harmóniájában címmel a Szegedi Piarista Iskola Alapfokú Művészeti Iskolája Nyílt Napot hirdet 2023. május 11-én csütörtökön délután 17:00 órától.
A Nyílt Nap helyszíne: Díszterem.

Kedves Szülők!
Kedves Diákok!

Kérem fogadják szeretettel
Rózsa Kitti magánének,
énekművész- szakos tanárnőt aki a 2023/24-es tanévtől várja leendő énekes növendékeit a Szegedi Piarista Iskola Művészeti Iskolájába...

Szekeres Lilla 9. A és Farkas Bernát
9. C osztályos tanulóink táncversenyen az alábbi eredményeket érték el:

Diákolimpia Junior II. standard 1. hely
Diákolimpia Junior II. latin 2. hely

A Piarista 300 éve Szegeden című könyv az Év Levéltári Kiadványa Díját nyerte el ismeretterjesztő kategóriában.

A Szeged Televízió kapcsolódó videója ide kattintva nézhető meg, a Rádió88-ban műsorra tűzött beszélgetés ide kattintva hallgatható meg.

A Dugonics Társaság Ifjúsági Tagozata szeretettel invitálta a szegedi középiskolák tehetséges fiataljait a XXIII. Művészeti Fesztiváljára, amelynek előadóművészeti szemléjét 2023.03.16-án rendezték meg a szegedi Ifjúsági Házban...

Bárdos Inez Ildikó 10. C tanulónk 2023. április 29-30-án megrendezésre került nemzetközi kick-boksz versenyen, az Athén Challenge Európa Kupán - a szegedi Halker-KiralyTeam versenyzőjeként - egyéniben és csapatban is bronz érmet nyert!

https://www.delmagyar.hu/helyi-sport/2023/05/meghoditottak-az-akropoliszt

Kedves Szülők!
Kedves Diákok!

Kérem fogadják szeretettel Köblös-Rupáner Ágnes dráma és színjátszó tanárnőt, aki a 2023/24-es tanévtől várja leendő színjátszó tanszakos növendékeit a Szegedi Piarista Iskola Művészeti Iskolájába...

2023. június 19-20-21.

Napközis tábor az iskola aulájában.

Csoportvezetőink segítségével öt asztal közül választhattok a jobbnál jobb társasjátékok közül. Kezdés minden nap 8:30-kor, hivatalos befejezés 15:30-kor.

Részvételi díj 1000 Ft / nap, amely magában foglalja az ebéd árát is...

Varga Mira 9. C osztályos tanulónk kitartása és céltudatossága példa lehet mindenki számára. Nem kisebb álmot dédelget, mint idén augusztusban kijutni a sportág leghíresebb, világszintű versenyére, a CrossFit Games amerikai döntőjére.

A szeged365.hu cikke.

Puskás Mihály 9. B osztályos tanulónk a világ egyik legrangosabb sakkversenyén, az Iskolai Sakk Világbajnokságon vett részt Rodoszon.

A Nemzetközi Sakkszövetség égisze alatt 2023. április 13. és 23. között a görögországi Rodos Palace Resort Hotelben a 4. Rodoszi Sakkfesztivál keretein belül került megrendezésre az esemény. 530 résztvevő 53 országból  érkezett...

2023. április 21-én került sor az SzTE Fizika Intézete által meghirdetett Játsszunk fizikát! verseny eredményhirdetésére.
Krabót Bertalan és Lukácsi Sámuel 10. A osztályos tanulók a középiskolás kategóriában
2. helyezést értek el.

Iskolánk végzős diákja, Bálint Béla (12. A) az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen matematikából az 5. helyezést érte el.

Nagyon büszkék vagyunk rá!
Gratulálunk!

2023. április 23-án került megrendezésre a 29. Csaba Center nemzetközi utcai futógála Békéscsabán, ahol a következő eredmények születtek:

  • 6km női 3. hely:
    Imre Petra 11. B
  • 3x1000m váltó: 2. hely:
    Imre Viktor 11. B
    (az SZVSE váltójával)

Oldalak