Hírek, események az iskola életéből

A nagy elődök példája nyomán (igaz azok olimpián nyertek és férfiak voltak, no meg kardoztak) most újabb piarista győzelem született a páston.
László Katalin Edit (10. A) a Baján megrendezett Dr. Pósta Sándor Vívóverseny női párbajtőr szakág győzteseként tusolta ki a mezőnyt.

A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság és a Piarista Rend Magyar Tartománya 2016-ban, Kovács Mihály centenáriumi évében együttműködött az első magyar középiskolai informatikatanár emlékének ápolásában.

2011. október 3-án Ábrahám Krisztián (Kiskunsági Nemzeti Park) tartotta a "ZÖLDÁR 2011/12" nyitó előadását Hulladék, hulladékfelhasználás címmel.
 

Ima a közösségünk új tagjaiért

Kalazancius atyánk, te egész életedben szeretted a gyerekeket és a fiatalokat. Szereteted leleményességével olyan újfajta iskolát hoztál létre, amely mindenki előtt nyitva áll, műveltséget kínál, és hitre nevel.

2016. augusztus 31-én rendeztük meg tanévnyitó szentmisénket.

Hétfőn épp csak lemaradt az A döntőről, most a B döntőben 2. lett . Az első 500 méteren a negyedik helyen utazott, 750-nél feljött harmadiknak, majd az utolsó 250 méteren nagy hajrával második helyre hozta be a hajóját.

Tovább a cikkhez...

2016. július 27-31.

Abaliget, Orfű, Pécs. Buszoztunk, boboztunk, úsztunk, túráztunk, csigán csúsztunk 10 m-rel a föld felett, gurultunk és repültünk a domboldalról, barlangot jártunk, strandoltunk, számháborúztunk, bográcsoztunk, fociztunk, métáztunk, vízilabdáztunk, moziztunk öt napban. És ami a legfontosabb: jókedvűen együtt voltunk.​

Szeretettel meghívjuk a 2016. augusztus 31-én, 16.30-kor kezdődő tanévnyitó, Veni Sancte szentmisénkre a Gimnázium tornatermébe!

A szegedi iskola újraindulásának 25. évfordulója tiszteletére bemutatott szentmise főcelebránsa, Labancz Zsolt tartományfőnök.

68. FISEC Nyári Világjátékok

(FISEC–FISEP közös rendezésű)

2016. július 8-14., Beauvais (Franciaország)

A digitális tanítás ideje alatt videóesszét készítettek a 11. emelt történelem diákjai.

A kommunizmus áldozatainak emléknapjára (Zachor Alapítvány) a szegedi piarista iskola múltjának 1945-1950 közötti időszakát dolgozták fel.

A Centropa Alapítvány nemzetközi pályázatára a szegedi temetőt mutatták be.

2021. szeptember 14-én találkozott először iskolánkban az Kalazancius mozgalom egyetemi csoportja.

Ebben a tanévben két csoport indul: kedden ill. csütörtökön 19.00 órai kezdettel a Dugonics teremben. A csoportok nyitottak, az érdeklődőket továbbra is szeretettel várjuk!

2021. szeptember 2. iskolánk Kalazancius mozgalom csoportvezetői nyitóalkalmat tartottak, közösen készülve az évre.

Nyár vége, augusztus 9., a helyszín Magyarország, észak keleti része, Cserépváralja nevezetű 382 lélekszámú aprócska település. Itt a falu szélén nem kurta kocsma van, hanem a Cserépváraljai Ifjúsági Tábor.

Az elballagott 12. B osztály ötnapos athéni nyári túrájának képei.

7. évfolyam:
Dervarics Viola bejutott az országos döntőbe, de a többiek is szép pontszámot értek el

9. és 10. évfolyam:
Keszeli Jónás (9. A) és Kiss Botond (10. A) megnyerték évfolyamjaik területi döntőjét

12. évfolyam:
Berta Jázmin 3. lett a területi döntőn (ami külön szép eredmény, így érettségi előtt)

A Curie Kémia Emlékverseny 8. évfolyamos területi döntőjében a következő eredmények születtek:
2. Jusztin Barnabás
3. Krabót Bertalan
4. Csonka Kornél
5. Csonka Andor

Javora Katalin (Kitty néni :) iskolai mentálhigiénés szakember elérhetősége a koronavírus okozta szükséghelyzet idején
Bejelentkezéshez:
telefon: +36309396191 
Időpont egyeztetés után megegyezés szerint személyesen,  telefonon vagy online történik a beszélgetés.
Csak bátran!

 

Vigyikán Zorka, Molnár László és Bálint Béla csapata a XIII. Dürer Verseny második fordulóján 5. helyezést ért el az induló 76 csapatból. Ezzel bejutottak az országos döntőbe, ami február 7-9. között lesz Miskolcon.

Két diákunk is bekerült a Dugonics András Katolikus Iskolák Matematikaversenyének országos döntőjébe:

  • Keszeli Jónás 8. A
  • Mindszenti Balázs 7. A

Felkészítő tanáraik: Csizmadia Zsolt és Ladányi Andrea.

Soós Izabella és Soós Krisztina 11. A osztályos diákok a Pénzügyminisztérium által meghirdetett Pénz7 országos videofilm pályázatán díjat nyertek.

Oldalak