Tisztelt Szülők, Kedves Diákok!
Tájékoztatom Önöket, hogy a vizsgabehívót az írásbeli vizsgára a mai napon e-mailben elküldtük.
Kérjük, hogy...
A 7. A osztály a novemberi tanulási időszakában történelmi témájú produktummal készült. Az első világháború feldolgozása volt a cél, amit a 8 csoport 8 különböző módon és tematikában járt körül. Minden csoport kapott egy-egy hosszabb szöveget, amit fel kellett dolgozniuk és bemutatniuk valamilyen általuk választott módon...
A gyermekek/tanulók szociális jólétét, egészséges fizikai, értelmi és érzelmi fejlődését akadályozó problémák korai és helyben történő kezelése, visszaszorítása, veszélyeztetettségének megelőzése érdekében a gyermekvédelmi és gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény alapján 2018. szeptember 1. napjától került sor a szociális segítő...
Kedves Szülők!
Kedves Növendékek!
Szeretettel hívjuk a Szülőket és Növendékeket
2024. december 18-án szerdán 18:00 órakor megrendezésre kerülő Adventi koncertünkre.
A koncerten fellépnek a művészeti iskola és a gimnázium tanulói, tanárai...
A Futsal Diákolimpiára a 2024-25-ös tanévben, iskolánkból két csapattal neveztünk. Iskolánk „B” csapata tisztességes helytállás mellett nem jutott tovább a városi csoportkörből.
Iskolánk „A” csapata azonban csoport másodikként tovább jutott a városi döntőbe, amelyet november 27-én rendeztek meg. Itt a 2. helyet megszerezve bekerült a csapat a vármegyei döntőbe...
A Mórahalmi Judo SE csapata 2024.12.01-én Mórahalmon a felnőtt II. osztályú Országos Csapatbajnokságon bronz érmet szerzett. A hét fős csapatból 4-en iskolánk tanulói: Monoki Dávid 9. C, Csiszár Kincső 10. C, Király Dóra 11. A és Csiszár Csenge 12. C.
Gratulálunk az eredményes szerepléshez.
2024. december 13-án 16:30-as kezdéssel várjuk az érdeklődőket adventi vizsga koncertünkön.
Szeretettel a gordonka tanszaktól.
Hittan tankönyv helyett egy regényt olvastunk A hittanra különösen igaz, hogy olyan, mint egy élőlény, amelyet nem lehet rögzített keretek között átadni, mert abban a pillanatban "meghal". A hittan legmegfelelőbb átadása az élő szó, ahogy a mondás is tartja: a hit hallásból fakad. Sokszor kellett már csalódnom abban, hogy hittan könyvek rendszerezett átadása közben ez történik, úgyhogy mindig keresem a módját annak, hogy érdemes tanítani a hittant...
Igaz, hogy tragédia a legjavából, mégis egy különleges történet, ízig-vérig dráma, ahogy a szereplők dühe igazságos tettekben, másrészt zsarnokságban jelenik a színpadon.
A harag kifejezése mindig is érdemes téma, különösen serdülő korban - ezért is gondoltam, hogy irodalom órák keretében megpróbáljuk színpadra állítani a darabot...
Ezüstérmet szerzett a serdülő kézilabda fiúválogatott a lengyelországi ORV-n, melynek tagja volt Vágvölgyi Szilárd 10. A osztályos tanulónk.
Bővebben itt lehet olvasni róla: utanpotlassport.hu/...
Kósa Réka 10. C és Király Dóra 11. A osztályos tanulók a Magyar Judo Kata Válogatott tagjaként a 2024.12.07-08-án a Szlovéniában, Mariborban megrendezett IV. Slovenian Judo Kata Open versenyen ahol U18 korcsoportban a Katame no kata bemutatásával első helyen végeztek.
Gratulálunk a remek eredményhez!
2024. december 2-án, hétfőn iskolánk 8. A osztályának produktumbemutatója zajlott történelem tantárgyból.
A produktum témáját: Képzeld el a saját államod! címmel hirdettük meg a nyolcszor 4 fős asztaltársaságok számára...
November 21-22-én ünnepeltük a piarista szerzetesközösség alapítóját, Kalazanci Szent Józsefet. A kétnapos, színes eseménysorozat a gazdagodásnak számos lehetőségét kínálta diáknak, tanárnak egyaránt.
Csütörtökön (21-én) igazgatónő megnyitóját követően az egész iskolát megmozgató kulturális programon vettünk részt...
Ördögh Gergő (11. C) és Szekeres Lilla (11. A) a múlt héten 3 napos intenzív felkészítő táborban vett részt Kisteleken, ahol a hétvégén - 11.30-án - megrendezésre kerülő B-A-S Országos Bajnokságra edzettek.
Szombaton Ifjúsági A osztályban latinból az 5. helyezést, míg standard táncokból a 3. helyezést érték el.
Gratulálunk!
A koránkelés nem a művészember műfaja, mégis, november 30-án, advent első vasárnapja előtti szombaton a népi énekes növendékeink hajnalban ébredtek, s készülődni kezdtek. Egy átlagos kora reggeli csomagoláshoz képest, ezúttal, népviseletet mindenki készített, annak a tájegységnek megfelelőt, ahonnan valók az énekei...
A Dugonics András Piarista Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium
2024. december 7-én labdarúgótornát szervez Csongrád-Csanád Vármegye általános iskolái számára.
Sólyom Andrea alkotó-fejlesztő metamorphoses meseterapeuta, perinatális szaktanácsadó vezetésével várjuk Önöket szeretettel iskolánkban, 2024. december 9-én 17 órai kezdettel a Dugonics teremben. Erre az alkalomra maximum 15 főt tudunk fogadni.
Az alkalom regisztrációköteles. Regisztrálni ezen a linken lehet...
2024. november 24-én ellátogattunk fővárosunkba “Énekes túra” programunkkal. Művészeti Iskolánk magánénekes növendékei, először a Magyar Operaházban tekintették meg Giuseppe Verdi: Falstaff c. vígoperáját. A felvonások közötti szünetekben közösen felfedezték Rózsa Kitti tanárnővel az impozáns épületet. A kirándulás utolsó zenei élményének a Magyar Zene Háza adott otthont. A tanulók részt vettek az állandó zenei kiállításon...
"A serdülőkör jellegzetességei és kihívásai" Dr. Pintér Sarolta ifjúságpszichiáter előadása.
Szeretettel hívjuk a kedves szülőket az idei Szülők Iskolája következő alkalmára, 2024. november 25-én 17:00 órai kezdettel a Díszteremben...
Piarista iskolánk Patrocinium ünnepében évek óta jelen van a Diáktáncház. Az átlagos táncházi alkalomhoz képest jelentős különbség, hogy iskolánk diákjai muzsikájára táncolhatunk, sőt az egyes táncokat is a diákok mutatják, tanítják egymásnak...