Hírek, események az iskola életéből

Gera Márton 9. A osztályos tanulónk 2017 októberében, a Nemzeti Hajsza sorozat Normafán megrendezett versenyén a 7+ kilométeres versenytávon 4. helyezést, míg az összetettben, a több mint 400, többségében felnőtt versenyző között, a 10. helyezést érte el.

Gera Dorottya 8. A osztályos tanulónk 2017 október végén az írországi Dublinban rendezett XV. FitKid Európa-bajnokságon a Big Free csapat kategóriában csapatával ezüstérmet szerzett.

pdf 2017. november 21. (kedd) 14.45-15.30, 0.3-as terem
Téma: Piaristák Magyarországon és a nagyvilágban
Részletek a pdf-ben.
pdf Kedves Közönség! Szeretettel hívjuk a szegedi piarista gimnázium legújabb darabjának bemutatójára.
Részletek a pdf-ben.

 

Berei Béla 2017. november 3-án lépett pástra az idei ifjúsági taekwondo európa bajnokságon, a Ciprusi Larnakában. A kontinensen az országok legjobbjai - országonként egy fő - vehetnek részt az EB-n.

Péter György 11. C osztályos tanulónk 2017. október 21-én részt vett a Spartan Race akadályversenyen.

A versenyről ismertető ezen a linken található.

pdf A MUKI BÁCSI, „MUTATÓS KÍSÉRLETEK – BÁRKI CSINÁLHATJA” fizikai kísérletek verseny megyei fordulóját hirdetjük meg.
Részletek és jelentkezési lap a tovább mögött...

 

Kilencedik alkalommal rendezték meg Szegeden a Görgey Artúr történelemversenyt a 7. és 8. osztályos tanulóknak.

Az idei tanévben újra tervezünk iskolai sítúrát február 7 és 11 között. Szerda reggel indulunk, aznap már síelünk, vasárnap délután indulunk haza.

Részletek a tovább mögött, letölthető jelentkezési lap itt...

pdf

2017. november 22-én 15:00-17:00-ig kerül megrendezésre az irodalmi csapatverseny az iskola dísztermében.

Részletek a pdf-ben és a tovább mögött...

 

2017. október 28-án ebben a tanévben először találkozunk. Ezúttal szombatonként, este 7-től. Folytatjuk a tavalyi utat, nyitottan az újdonságokra, találkozásokra. Első alkalommal az egyetemi ösztöndíj tapasztalataikról mesélnek öregdiákok és beszélgetünk ennek alkalmas idejéről, értékéről is.

Edző leszek - Nincs akadály! programsorozat szegedi állomásán (2017.10.17.) vettek részt Szabó Erzsébet tanárnő vezetésével azok a 11-12. évfolyamos tanulók, akik az edzői pálya iránt érdeklődnek. A programsorozat célja az edzői hivatás kultúrájának bemutatása.

pdf 2017. október 13-án rendeztük meg az SZVSE sportegyesület gyerek és serdülő versenyét, amelyen szegedi általános iskolák és Csongrád megyei egyesületek vettek részt.
Részletek a pdf-ben.

 

Varga Szilvia 10. B osztályos diákunk a XXIX. Batthyány-Kanizsa Kupán és a
VIII. Bagonyai Attila emlékversenyen
3. helyet ért el "E"-leány kategóriában és 3. helyezett lett csapatban.

Szekeres Réka 9. C osztályos tanulónk a XVI. Tenkes kupa Nemzetközi Judo versenyen ifi kategóriában 3. helyezést ért el, felnőtt kategóriában 1. helyezést. A Nemzetközi Judo Euroligán, Szabadkán 5. helyzett lett.

Iskolánk két csapata szerezte meg az első és második helyet az október 13-án, pénteken megrendezett Őszi Suli Frizbi Kupán. A csapatok tagjainak névsora a tovább mögött olvasható...

Varga Réka 9. C osztályos tanulónk a Fiatal Uszonyos Úszók
IV. Világtalálkozóján vett részt Kecskeméten és a következő eredményeket érte el...

Szeptember utolsó napján nagyon szép őszi időben a 9. B osztály 11 diákja és osztályfőnöke a töltésen eljutott a tiszaszigeti mélyponthoz és határőr múzeumhoz, majd ezt követően átlépve a határt felfegyverkezett finom szerb édességekkel. A túra alig volt több
40 km-nél és mindenki jól érezte magát.

A Szülők Iskolája következő rendezvényén Szásziné Fehérváry Anikó, Hogyan viszonyuljunk serdülő korú gyermekeink szexuális változásaihoz? avagy a szexuális nevelés örök és aktuális dilemmái címmel tart előadást
2017. október 16., hétfő 17:00-18:30, a gimnázium fizika előadójában.

Csongrád megyében valamint a határ menti szórványban élő, magyar általános iskolások részére Szegeden,
2017. október 27-én. A verseny részletes leírása és jelentkezési űrlap a tovább mögött.

Oldalak